Nincs könnyű helyzetben Nagy-Britannia, vele együtt a lakosság sem. Nemsokára újabb korlátozások lépnek életbe bizonyos helyeken, és itt van a Brexit is, melynek még a végét mindig nem látni. Vagy látjuk, csak nem akarjuk elfogadni.

Relatíve keveset foglalkoztam és foglalkozok a Brexittel, melynek jórészt egyszerű oka van: koronavírus. A járvány a bőrünkön érezhető, sokkal közvetlenebb hatással van ránk, mint most az Egyesült Királyság és az Unió válópere. Bár ez egy hónap múlva meg fog változni.

Brexit dióhéjban

Nem akarok kisregényt írni a Brexitről, de azért dióhéjban nézzük át, mi is ez az egész? 2016 június 23-án véleménynyilvánító népszavazást tartottak az Egyesült Királyság és Gibraltár területén az ország európai uniós tagságáról. A szavazók 51,9 százaléka a kilépés mellett foglalt állást.

Ekkor kezdődött el az a szappanopera, ami valószínűleg e hó 31-én véget fog érni. Az eredmény kihirdetése után válsághangulat uralkodott el a brit- és a világgazdaságban is. A font mellett az euró és a forint árfolyama is zuhant, de számos nagyobb cég tőzsdei értéke is, főleg légitársaságoké.

A brit társadalom megosztott maradt. A csalódott maradáspártiak petíciót indítottak, hogy újabb népszavazást írjanak ki a kérdésről (4 millió aláírást gyűjtöttek össze), de a kezdeményezést később elutasították. Ráadásul a szavazás óta megnövekedtek a rasszista jellegű támadások is az országban.

David Cameron a szavazás másnapján bejelentette távozását, utódja Theresa May lett. Feladata lett volna az ország kivezetése és a megállapodások megkötése. Azonban egyre nyilvánvalóbba vált, hogy a válás sokkal bonyolultabb, mint ahogy a közvélemény a szavazás előtt elképzelte. Számos területen ütköztek az érdekek. Halászat, biztonságpolitikai kérdések, roaming-díjak, vámok, és az egyik legnagyobb sarkalatos pont, az észak-ír határ. Ezeket kérdéseket vitatja az Egyesült Királyság és az Unió azóta is.

De hogy ne legyen ennyire egyszerű a történet, a skótok sem ültek a babérjaikon. Az országban felerősödtek a függetlenségi törekvések, ugyanis a népszavazáskor Skócia egyértelműen a maradás mellett foglalt állást. Éppen ezért Skócia hajlandó lenne kilépni az Egyesült Királyságból, és független államként „visszacsatlakozni” az Unióhoz.

Vannak már eredmények?

Részben igen. Az észak-ír határ vitája nagyjából rendeződött, ebben a felek megállapodtak, hogy Észak-Írország egyszerre tartozna az Egyesült Királysághoz, miközben az EU vámszabályokat is alkalmazná. Így a tényleges vámhatár az Ír-tenger lesz.

Viszont a további vámszabályok még nem tisztázottak.

Free-trade, what is not free

Jelenleg az Unió és Nagy-Britannia is szabadkereskedelmi megállapodásban (angolul free-trade) érdekelt, azonban nem mindegy, hogyan?

De mi is az a szabadkereskedelmi megállapodás? Államok között megkötött gazdasági szerződések.

Ha két ország között nincsen semmilyen megállapodás, akkor a nemzetközi egyezményekben alkalmazott vámszabályok lépnek életbe. Magyarul a külföldi termékeken az ÁFÁ-n kívül még egy extra adó is lesz, ez lesz a vám. Klasszikus értelemben ez nem rossz dolog, mivel az állam a hazai piacot így védheti egy esetleges külföldi dömping ellen (protekcionizmus). A drágább ár miatt az egyszerű honpolgár valószínűleg az olcsóbb, hazai terméket részesíti előnyben, így a megtermelt pénz itthon marad, ami visszaforog a hazai gazdaságba.

Azonban ennek nem kell kötelezőnek lennie, az államok egymás között különböző szerződéseket köthetnek, ezeket nevezzük szabadkereskedelmi megállapodásoknak. Vagyis a résztvevő felek megállapodnak egymás között, hogy áruik és szolgáltatásaik mozoghatnak egymás között, akár teljesen szabadon, vagy részben, kevesebb adóval stb. Itt a feltételek a felektől függenek (komparatív előnyök).

És itt van a legtöbb súrlódás, ugyanis az EU és az Egyesült Királyság teljesen más feltételeket akar ebbe a szerződésbe deklarálni.

Azóta is vádaskodnak egymás között, hogy Nagy-Britannia ott akar maradni a húsosfazék körül, miközben semmilyen szabályt nem akar magára venni, vagy hogy az EU akar túlságosan nagy befolyást szerezni itt, és így tovább…

Ez a huzavona tart már egy jóideje, és így egy hónappal a tényleges kilépés előtt még mindig nincs semmilyen egyezmény. Szóval egyre nyilvánvalóbb, hogy az a „free trade” az nem is igazán „free”.

Optimizmusra ad okot, hogy mindkét oldal vámmentes kereskedelmet szeretne dömping nélkül. És jó hír azoknak, akik 2020 után költöznének Angliába: a britek és az európai fél is fenntartaná a képzettségek kölcsönös elfogadását.

Mi lesz, ha megállapodnak?

Képzeljünk el egy válást, amiben a férfi és nő megállapodik a gyerektartásról, látogatásról és a tulajdonjogokról. Ezután röviden: Az élet megy tovább. Csak rendezett körülmények között. Fenntartjuk a kapcsolatot, de már nem élünk egy háztartásban. A saját utunkat járjuk.

Valahogy így kell elképzelni itt is. Hogy milyen feltételek lesznek, az most fog kiderülni.

És ha nem?

Na az fog fájni. Nagyon. Visszaállnak a határok, vámok lesznek a külföldi termékeken, az áruk nem fognak olyan gyorsan megjelenni a polcokon. Viszont fogyasztás ugyanúgy lesz, ergo az árak nőni fognak, áruhiány alakulhat ki. Ez főleg igaz a gyógyszerekre és az élelmiszerre. Mindkét területen behozatalra szorul az ország.

A befektető sem fog ilyen bizonytalan környezetbe jönni, mondván minek hozzam ide a pénzem, ha nem tudom, hogy nyereséges lesz-e? Akár EU-tól teljesen eltérő szabályoknak kell majd megfelelni, ami nem biztos, hogy egy ekkora piacon megéri.

Kevesebb befektető, kevesebb lehetőség, kevesebb munkahely, növekvő munkanélküliség, kevesebb fogyasztás, kevesebb termelés, ergo kisebb igény a munkaerőre, és így tovább.

Szóval nem kis tétről van itt szó.

Viszont az ország teljesen független lenne, ami nagy lehetőségeket is hordozhat magában. Az Egyesült Királyság  elszigetelt földrajzi helyzeténél, nagyhatalmi erejénél, az Amerikai Egyesült Államokhoz való különleges viszonyánál és birodalmi múltjánál fogva mindig is vonakodva, félszívvel vett részt az 1945 utáni európai integrációban. Mondhatni ők voltak a kétkedők a „családban”.

Ebből a helyzetből pedig lehet előnyt is kovácsolni, ha okosan csinálják a britek. Éppen ezért még ha nem is lesz megállapodás, bízom abban, hogy a kezdeti nehézség után talpra állnak és képesek lesznek haladni a saját útjukon.

Egyelőre az biztos, hogy újévkor az egész ország Auld Lang Syne-t harsogja. Csak egyik fele más szívvel.