„You're the best, forget the rest...”
(Amanda Lear: Tomorrow)
Negyvenöt éve történt. A Magyar Televízió egyik hétvégén este Disco, disco, disco címmel egy nyugatnémet könnyűzenei koncertműsort sugárzott, amelyben a műfaj aktuális nagy sztárjai léptek fel, mint például a Boney M., Amii Stewart, a Baccara, a Chilly, a Snoopy, a Dschinghis Khan, a Lou and the Hollywood Bananas, a Rocky Sharpe & The Replays, a Racey, az M., Plastic Bertrand, Patrick Hernandez és a szenzációs Tina Turner, aki akkoriban a diszkózenében is utazott. A műsor egyik szupersztárja Amanda Lear volt. Bevallom, sosem hallottam róla korábban, pedig mint utólag megtudtam, 1977 óta a műfaj egyik legnagyobb európai sztárjának számított, „Lear királynő” volt, ahogyan a szpíker is nevezte. A Fabolous (Lover, Love Me) című dalt adta elő, és engem teljesen elbűvölt az előadásmódjával. És itt épp az előadásmódon van a lényeg. Amanda hangterjedelme ugyanis nem túl széles, hangszíne viszont érdekes, kissé férfias árnyalatú, és a művésznő ízléses erotikát vitt a műsorába. Elkezdtem utánajárni a munkásságának, és teljesen belehabarodtam Amandába, megfogott különleges egyénisége. Kedvenc nagylemezem tőle a Never Trust a Pretty Face, ezt még ma is szívesen meghallgatom elejétől a végéig. Egy idő után szinte minden dal szövegét kívülről fújtam, és csekély angol nyelvismeretem megszerzéséhez Amanda ezen albuma jelentősen hozzájárult. (Ahogyan a Dschinghis Khan kedvéért gimnazistaként az átlagnál lelkesebben tanultam a német nyelvet.) Lear 1982-ben minikoncertet adott Budapesten (az azóta porig égett Sportcsarnokban), a francia–magyar popgálán, de sajnos nem volt lehetőségem arra, hogy élőben is megnézzem őt. A nyolcvanas években csillaga lehanyatlott, és inkább írónői és képzőművészeti ambíciókat dédelgetett, de az éneklést végül mégsem adta fel. Kevésbé híres dalai és lemezei között is akad néhány, amelyik kifejezetten tetszik, ám repertoárjának legjobb darabjai szerintem az 1977 és 1982 közötti évekből származnak. Noha diszkókirálynőként vonult be a könnyűzene történetébe, állítása szerint sosem szerette ezt a műfajt. Néhány népszerű diszkóslágere: Blood and Honey, Queen of Chinatown, Follow Me, Fashion Pack, Lili Marleen, The Sphinx, Fabolous (Lover, Love Me), Diamonds, Égal, Fever. Tekintsük át együtt a díva közel öt évtizedes énekesi pályafutásának történetét, amelyből az is kiderül, hogy Amandának nemcsak a neme bizonytalan, hanem pontos születési adatai is.
FIGYELEM! Az életrajz egyes illusztrációi női meztelenséget ábrázolnak. Csak az ilyesmire nem érzékeny 18 éven felüli olvasóink kattintsanak a „TOVÁBB” linkre!
A születés rejtelmei
A leginkább elfogadott verzió szerint Amanda Lear 1939. november 18-án született Hongkongban, bár újabban a június 18. is gyakori dátum az életrajzaiban. Némi túlzással azt is mondhatjuk, ahány forrás, annyiféle adat fordul elő, szóval többé-kevésbé biztosnak csak az mondható, hogy valamikor 1936 és 1946 között született. Az új évezredben a Libération magazin interjút készített a sztárral, aki állítólag megmutatta a riporternek személyi azonosítókártyáját, amelyen az áll, hogy 1950. november 18-án született Saigonban, Amanda Lear néven. (Születési helyként felmerült még Szingapúr, Svájc, sőt Erdély is.) Mondani sem kell, hogy a szülők személye szintén rejtély. Egy 1965-ben kelt anyakönyvi kivonat szerint Lear édesapja a francia hadsereg tisztje volt, anyja orosz származású. A szülők elváltak, Amanda volt az egyetlen gyermekük, kinek már korai sikereit sem érték meg. Felmerültek olyan variációk is, hogy az apja angol, orosz, francia vagy indonéz, az anyja pedig angol, francia, vietnámi vagy kínai volt. Maga az énekesnő egy 1976-os nyugatnémet tévéműsorban anyját orosznak mondta, apjáról viszont mint brit tengerészről emlékezett meg. Ugyanabban az évben megjelent első német kislemeze hátsó borítóján az olvasható, hogy harminc évvel korábban (vagyis 1946-ban) született Franciaországban, egy angol férfi és egy kínai nő fiaként. Mivel nőies tulajdonságai korán érvényre jutottak, néhány éve (vagyis feltehetően a hetvenes évek elején) műtéti úton korrigáltatta a természet tévedését. Nagy valószínűséggel mondható, hogy Lear Dél-Franciaországban vagy Svájc francia nyelvű részén nevelkedett, mert egyes nyelvészek szerint angol nyelvű dalaiban az erre a tájékra jellemző francia akcentus figyelhető meg. Állítólag egy svájci bentlakásos intézetben végezte tanulmányait, és itt tanult nyelveket is. A francián kívül folyékonyan beszél angolul, olaszul, németül és spanyolul is.
Amanda a Disco, disco, disco című 1979-es nyugatnémet tévéshow-ban
A nemi identitás
Amanda – saját bevallása szerint – mindössze énekesnői karrierjét kívánta előmozdítani azzal a pletykával, hogy valójában nem nő, hanem férfi. Jó ideje hajtogatja, hogy részéről ez csupán egy marketingfogás volt, de már nem emlékszik pontosan, hogy mentora, Salvador Dalí vagy egy élénk fantáziájú újságíró, netán ő maga dobta be a köztudatba ezt a feltételezést. Elhangzott az is, hogy szakmabeli szerelmeinek egyike, David Bowie javasolta a dolgot, hiszen Bowie akkoriban az androgün imázst képviselte, ámbár az ő biológiai neme sosem volt kétséges. Ami ellenben kétségbevonhatatlan tény, hogy például az Esti Hírlap már 1967-ben – amikor még szó sem volt éneklésről! – ezt a hírt közölte Amandáról a július 26-i számban: „Képünk egy brit manökent ábrázol, a 27 éves Amanda Leart, aki Nagy-Britannia egyik legjobban fizetett fotómodellje. Noha elsősorban fehérneműt és fürdőtrikót mutat be, most mégis azzal gyanúsítják, hogy Lear kisasszony tulajdonképpen férfi. A vádat az Oggi című olasz képes hetilap hangoztatta. A lap szerint egy londoni férfidivatszalonban – a neve: Dandy Fashions – kábítószer-razziát tartott a rendőrség, ennek során testi motozásra is sor került, és Lear kisasszonyon a férfi nemiség bizonyos jeleit vélték felfedezni. Az olasz lap nyomán a londoni riporterek is megrohanták kérdéseikkel Amanda – vagy talán Anthony? – Leart, és bizonyítékokat követeltek tőle. Már a születési bizonyítványával vagy egy kisgyermekkori meztelen fényképével is megelégedtek volna. Amanda Lear azonban királynői mozdulattal elutasította az újságírókat, és mindössze ennyit volt hajlandó közölni: »Ami a nememet illeti: asszony vagyok. S hogy egyébként mi vagyok a magánéletben, az az én dolgom.«”
A rejtélyes Peki d'Oslo vajon tényleg Amanda előző imázsa volt? Ami bizonyos, hogy Amanda feltűnésével Peki d'Oslo hirtelen eltűnt
Valódi-e az Amanda férfiúi mivoltát igazolni látszó okmány és fotó?
April Ashley (1935–2021) brit transznemű modell és előadóművész azt állította, hogy az ötvenes években és a hatvanas évek elején a párizsi Madame Arthur és a Le Carrousel de Paris nevű, transzneműeket foglalkoztató revükben dolgozott Learrel, aki akkor még a Peki d’Oslo művésznevet használta. Egy másik transznemű sztár, a Hollandiában született, de az NSZK-ban befutott Romy Haag (eredeti neve: Edouard Frans Verba) is azt állította, hogy fiúnak ismerte meg Leart. (Romy egyébként szintén közeli nexusban volt David Bowie-val.) Amanda nemváltoztató műtétje állítólag már 1963-ban megtörtént Casablancában az effajta beavatkozások specialistájának számító neves nőgyógyász, Georges Burou által, aki a már említett April Ashley átoperálását is végezte. A műtét költségeit Salvador Dalí fizette, és valójában rá utal az Amanda Lear név, ami a L'Amant de Dalí (Dalí szeretője) kifejezés elferdítése. (Ugyanakkor a biográfiák szerint Lear 1963-ban még nem ismerte Dalít!) Persze az is remek marketingfogás volt, hogy a sztár számos aktfotóval igyekezett meggyőzni a publikumot női mivoltáról: 1978-ban, sikerei tetőpontján például a Playboyban vetkőzött. Ennek ellenére az újságírók kitartóan próbálták bizonyítani, hogy a diszkókirálynő márpedig valójában diszkókirály. Az effajta cikkek az új évezredben, Lear reneszánsza idején ismét megszaporodtak. A La Stampa nevű olasz lap egyik 2016-os cikkében közölte Lear útlevelének és születési anyakönyvi kivonatának másolatát, melyek szerint a sztár igazi neve: Alain Maurice Louis René Tap. A lap egy fotót is közölt Learről a nemváltoztató műtét előtt, de nem bizonyosodott be egyértelműen, hogy a publikált dokumentumok valódiak. A művésznő valós identitását illetően az is tény, hogy amikor 2006 júliusában Renaud Donnedieu de Vabres kulturális miniszter a francia művészetekért végzett munkája elismeréseként a Chevalier Dans L'ordre National Des Arts Et Des Lettres elnevezésű díjjal tüntette ki Leart, a díjazottak listáján az énekesnő „Amanda TAPP dite Amanda LEAR” megnevezéssel szerepelt. Egyesek bizonyító erejűnek veszik az ádámcsutkát, ám a tévhittel ellentétben az nőknek is van, de esetükben általában nem olyan feltűnő, mint a férfiaknál, többnyire észrevehetetlen.
A Mester és múzsája nem mentek a szomszédba egy kis polgárpukkasztásért (Salvador Dalí és Amanda Lear)
KARRIERTÖRTÉNET
Salvador Dalí modellje
Amanda élénken érdeklődött a művészetek iránt, ezért előbb Párizsban, majd Londonban tanult festészetet. A francia fővárosban találkozott Salvador Dalíval. A világhírű festőművész felkérte, hogy legyen az állandó modellje. Munkakapcsolatuk mintegy másfél évtizedig tartott, ámbár együttlétüket ők maguk inkább „spirituális házasság”-nak tekintették. Amanda volt a modellje olyan Dalí-műveknek, mint például a Hypnos álma (1965), a Vénusz bundában (1968), az Angélus de Millet – Amanda, az Angélique-et megmentették a sárkánytól (1970), az Emberi csónak (1971) és a Felrobbanó fej (1982). Dalí az európai kulturális örökséget ismertette meg pártfogoltjával, akit rendszeresen magával vitt az utazásaira, különös tekintettel a leghíresebb múzeumokra, Amanda pedig az „ellenkultúrá”-t hozta testközelbe mentora számára. A művésznő rendszeresen ingázott Párizs és London között, mikor hová szólították szerződései, vagy éppen hová invitálta egyre bővülő ismeretségi köre. Kevésbé köztudott, hogy 1965. december 11-én feleségül ment Morgan Paul Lear skót építészhallgatóhoz: felvette és a válás után megtartotta férje családnevét. (Vagyis nem túl valószínű, hogy Lear lenne az énekesnő eredeti családneve. Vagy ez az első férj csupán egy sosem létezett legenda?) Akinek olyan pártfogója van, mint Salvador Dalí, az előtt szélesre tárulnak azok a kapuk is, amelyeken csak válogatott földi halandók léphetnek be. A divatvilág legnagyobb alakjai, mint például Karl Lagerfeld és Catherine Harlé, figyeltek fel Amandára, akit modellként kezdtek foglalkoztatni. Szerencséjére az általa képviselt típus akkoriban igen keresett volt a szakmában. Helmut Newton, Charles Paul Wilp és Antoine Giacomoni róla készült fotói a leghíresebb és legrangosabb magazinokban jelentek meg, és Amanda a legfelkapottabb hírességek közé emelkedett.
Karrierje előmozdítása érdekében több férfi is Amanda hóna alá nyúlt, némelyek máshová is
Út a popvilágba
Bekerült a Rolling Stones baráti körébe, viszonya volt az 1969-ben elhunyt gitárossal, Brian Jonesszal, és románcuk ihlette a zenekar Miss Amanda Jones című dalát. Jól kijött olyan topmodell kolléganőkkel is, mint Twiggy, Patti Boyd és Anita Pallenberg, Mick Jagger felesége, Bianca viszont állítólag ki nem állhatta. (Mindazonáltal Amanda őt is megénekelte a Fashion Pack című 1979-es slágerében: „Liza [Minnelli] dancing on the floor and Bianca [Jagger] walking through the door”.) Ezekben a mozgalmas években Lear gyakori szereplője volt a pletykalapoknak, kisebb-nagyobb – főleg kábítószerrel kapcsolatos – botrányokba is belekeveredett, sőt a rendőrséggel is meggyűlt a baja. A filmvilág szintén érdeklődött iránta, kisebb szerepet kapott például a Wonderwall (1968) című pszichedelikus filmben, amelyben Jane Birkin és a botrányhős Iain Quarrier is játszott. A hetvenes évek elején is zajlott az élet körülötte és vele, de nem sok jele volt annak, hogy képes lesz maradandó nyomot hagyni a szórakoztatóiparban. Marianne Faithfull közvetítésével ismerte meg David Bowie-t, és a vele való találkozás sorsdöntő változást hozott az életébe. Viszonyt kezdett a nős sztárral, sőt meglepő fordulatként a feleség, Angie kifejezetten kedvelte és támogatta őt. 1974-re Amanda beleunt a modellkedésbe, mert felszínesnek és konzervatívnak (???) találta a divatvilágot. Előző évben egy tévéműsorban elénekelte Bowie Sorrow című dalát. Ennek kapcsán David azt javasolta a szeretőjének, hogy kezdjen énekesi karrierbe. Hajlandó volt fizetni az ének- és a táncleckéket, sőt ajánlott egy magyar (?!) hangképző tanárt is, Florence Wiese-Norberget. Az első demo, a Star feltehetően alatta maradt a várakozásoknak, mert mind a mai napig nem jelent meg. Ne titkoljuk azt sem, hogy Amanda kis időre összeszűrte a levet Bryan Ferryvel, a Roxy Music énekesével is, sőt ő látható a zenekar For Your Pleasure című 1973-as albumának borítóján. Eljegyzésükből sosem lett házasság.
Az első nagylemezhez készült félakt
Az első sikerek
Lear 1975-ben Angliában jelentette meg első kislemezét, amelyen Elvis Presley Trouble című felvételét dolgozta fel. Ekkoriban még rockénekesnői ambíciók fűtötték – példaképének Tina Turnert tekintette –, de a kiadvány nem lett igazán sikeres. Ennek ellenére készített egy francia nyelvű verziót is (La Bagarre), amely Franciaországban nem sok vizet zavart, az NSZK-ban azonban szerény sikert ért el. Erre figyelt fel Anthony Monn producer és a nyugatnémet Ariola lemezkiadó, amely egy hét évre és hat albumra szóló szerződést kötött az énekesnővel. Amanda megfogalmazása szerint „csillagászati” honoráriumban állapodtak meg. A cég müncheni stúdiójában Lear és Monn hozzáláttak egy nagylemez elkészítéséhez: a zenét általában Monn szerezte, esetenként Rainer Pietsch közreműködésével, a szövegeket Amanda írta. Az előhírnökként megjelent kislemez, a Blood and Honey meghozta a remélt áttörést, de immár nem a rock, hanem az akkoriban legdivatosabb irányzat, a diszkózene frontján. A cím Dali egyik festményére (La miel es más dulce que la sangre: A méz édesebb a vérnél) utal. 1977-ben került az üzletekbe az I Am a Photograph című album, amely Európa-szerte figyelemre méltó sikert aratott, s az énekesnő egy csapásra a vén kontinens diszkókirálynője, „Lear királynő” lett. Következő kislemeze, a Queen of Chinatown szintén a slágerlisták csúcsait ostromolta. Mivel ez a dal nem szerepelt az albumon, ezért az élelmes üzletemberek újra forgalomba hozták a nagylemezt, a kevésbé sikeres La Bagarre-t azonban lecserélték a Queen of Chinatownra. A taktika bevált, az LP második kiadása szintén kelendőnek bizonyult. A vásárlókedv fokozása érdekében a tasak mellékleteként egy topless poszter is volt a sztárról, lényegében a címlapkép cenzúrázatlan verziója. Olaszországban lett No. 1. sláger a Tomorrow. Említésre méltók a feldolgozások is: a These Boots Are Made for Walkin' eredetijét Nancy Sinatra énekelte 1965-ben, a Blue Tango Leroy Anderson 1952-es instrumentális szerzeménye volt, melyhez a diszkódíva írt szöveget, az Alphabet pedig Johann Sebastian Bach c-dúr prelúdium és fúga című művének zenei motívumait használta fel. Az album népszerűsítésére a közkedvelt nyugatnémet tévéműsor, a Musikladen különkiadással jelentkezett, amely ízelítőt adott a következő LP anyagából is.
Kövess engem!
Édes bosszú
Az 1978-as album, a Sweet Revenge (Édes bosszú) még nagyobb sikert aratott, mint a debütáló LP. Több mint négymilliót adtak el belőle világszerte, és 41 országban került fel a slágerlistákra. Mindmáig ez a művésznő legsikeresebb albuma, elsőként ezt adták ki hivatalos CD-n, 1992-ben. Az A oldal egy öt felvételből álló, több mint negyedórás, folyamatos kompozíció, amely egy fausti történetet mesél el: egy fiatal lány eladja a lelkét az ördögnek a hírnévért és a szerencséért cserébe. A diszkószvitből a Follow Me az énekesnő legismertebb slágerévé vált, amelyet az évek során többféle változatban is elénekelt. Az LP további népszerű felvételei: Gold, Run Baby Run, Enigma (Give a Bit of Mmh to Me). A The Stud című dallal Amanda a rockzene iránti rajongását kívánta kifejezni, akaratlanul is bizonyítva, hogy énekesi adottságai ehhez a műfajhoz nem igazán illenek. Ne maradjon említetlenül egyik kedvencem, a B oldal nyitófelvétele, a képregényhősökről szóló Comics, és az album zárótétele, a nosztalgikus hangvételű Hollywood Flashback. A filmvilágot idézte a hátsó borító is, amelyen Amanda Marlene Dietrichnek öltözve pózol egy hordón, A kék angyal (1930) című legendás film híres jelenetét imitálva. A fedél viszont botrányos szexistennő imázsát erősítette: bőrruhában, kezében ostorral, dominaként áll a képen.
Reklámfotó a Follie di notte című erotikus dokumentumfilmhez
Őrült éjszakák, avagy tévéshow-k és mozifilmek
Amanda erotikus imázsa és itáliai népszerűsége miatt teljesen érthető, hogy meghívták az olasz Rai 2 Stryx című tévéshow-jába, amelynek díszletvilága a középkort idézte, a tematika pedig a pokol, az ördögök és az alvilág (mitológiai értelemben) volt. Már ez is felháborította a konzervatív tévénézőket, nem is szólva arról, hogy meztelenség is látható volt a műsorokban, az akkori tévés szokásokhoz képest merész formában. A tiltakozások hatására a hatodik rész után a show-t kivették a programból, az elkészült hetedik rész soha nem került adásba, a tervezett további epizódok gyártását pedig leállították. Amanda mellett a szériának olyan sztárjai voltak, mint például a jamaicai Grace Jones, a brazil Gal Costa, az indiai Asha Puthli és az olasz Patty Pravo. Mivel akkoriban élte fénykorát a diszkózene, így a Stryx zenei arculatát is ez a műfaj uralta. Talán még a tévéshow-nál is nagyobb vihart kavart a pornóba hajló erotikus alkotásairól ismert Joe D’Amato dokumentumfilmje, a Follie di notte (Éjszakai bolondságok, vagy az angol címváltozat alapján: Őrült éjszakák). A hatvanas években divatba jött ún. mondo filmek nyomvonalán haladva a direktor a világ néhány nagyvárosának éjszakai életét mutatja be, természetesen az erotikus kínálatra fókuszálva. Kedvencem az a jelenet, amelyben valamiféle misztikus szexrítus résztvevői lehetünk. A csuhába öltözött szektatagok jelenlétében a vezér meztelenre vetkőztet egy fiatal párt, akik teszik, amit várnak tőlük.
Amanda az Adolf nagybácsi, becenéven a Führer (1978) című vígjáték énekesnőjeként
Az izgató látvány hatására a vezér felhúzza csuháját, és felkínálja csupasz hátsóját a mögötte álló résztvevőnek. Példáját a többiek is követik, így hamarosan homoszexuális orgia veszi kezdetét „erotikus” kísérőzene és persze az elvárható sóhajok és lihegések közepette. Néző legyen a talpán, aki megállja röhögés nélkül ezt az ordítóan megtervezett, minden spontaneitást nélkülöző jelenetet, bár feltehető, hogy maga D’Amato halálosan komolyan gondolta a dolgot. Amanda a dokumentumfilm személyesen is jelen lévő narrátora, ő vezet be minket minden helyszín erotikus kulisszatitkaiba. Ezért is vicces utólagos mentegetőzése, hogy ő úgy tudta, jelenetei egy vígjátékban lesznek majd láthatók. (Nota bene, az imént leírt szexjelenet tényleg inkább vígjátékba illő lenne.) Jogi hercehurca is indult az ügyben, ennek ellenére az opusz forgalomban maradt. Lear nem vállalta, hogy szinkronizálja magát a német változatban, noha kifogástalanul beszéli a nyelvet. A német kiadásban az általa előadott dalokat (Follow Me, Gold, Enigma) lerövidítették vagy lecserélték. Érdekes módon az Adolf nagybácsi, becenéven a Führer (1978) című olasz vígjáték esetében is van eltérés az olasz és a német változat között: Amanda egy énekesnőt játszik, aki a német és a francia verzióban a Lili Marleen, az olaszban viszont a Goodbye Auf Wiedersehen című dalt énekli ugyanabban a jelenetben. A filmet az olasz komédiák megbízható iparosa, a Castellano és Pipolo páros rendezte, a kettős főszerepet a színész-énekes Adriano Celentano játszotta.
Amanda imázsa a The Sphinx időszakában
Sose bízz egy csinos arcban!
1978 szeptembere és decembere között zajlottak a harmadik Lear-album, a Never Trust a Pretty Face (Sose bízz egy csinos arcban) felvételi munkái. Zenei szempontból Amanda legváltozatosabb nagylemezének számít. Nyitófelvétele, a Fashion Pack egy lendületes ritmusú sláger, amely a híres New York-i Studio 54 diszkóról és sztárvendégeiről szól. Amanda többször is megfordult a legendás szórakozóhelyen, de nem valószínű, hogy volt alkalma saját dalaira táncolni, mert az Egyesült Államokban nem sikerült befuttatni őt. A Forget It a rock és a diszkó párosításával hasznos tanácsok gyűjteménye hölgyek számára, hogyan fogjanak ki egy jó pasit maguknak. Felejtős, aki például nem tud táncolni, semmit nem tud a romantikáról, bűnügyi történeteket olvas, allergiás az eperre, folyton az anyjáról beszél, örökösen kritizál, csak az olasz kajákat szereti, és nem néz ki jól meztelenül. A Lili Marleen a – főleg Marlene Dietrich előadásában – jól ismert világháborús katonadal diszkózenei átdolgozása, a fentebb már említett Celentano-filmben is elhangzott. A címadó Never Trust a Pretty Face szövege szintén jó tanácsokkal látja el a hallgatót, melyek szerint a csinos arc többnyire csak egy maszk, és aki beleesik a csapdájába, az nagyot csalódhat. Az LP legnagyobb slágere, a The Sphinx Amanda személyes kedvence. Az elektronikus zene hatása figyelhető meg a Black Holes és az Intellectually című dalokban: az előbbit a művésznő Dalínak ajánlotta. A kabarék világát idézte a francia nyelven előadott Miroir, míg a záró tétel, a Dreamer (South Pacific) egy melankolikus-nosztalgikus felvétel. Az LP Franciaországban aratta a legnagyobb sikert, nyolcadik lett az albumlistán. Noha a díva legjobb albumának tartják, hivatalos CD-kiadása mind a mai napig nincs.
Gábor Zsazsa és Elizabeth Taylor kedvenc albuma: Gyémántok reggelire
Gyémántok reggelire
Amanda 1979-ben a párizsi La Palace diszkóban megismerkedett a különc francia arisztokratával, Alain-Philippe Malagnac d'Argens de Villèle-lel, aki a pletykák szerint egy személyben volt Roger Peyrefitte homoszexuális író titkára, szeretője és fogadott fia. A műgyűjtőként is nevet szerzett Malagnac egy ideig Sylvie Vartant menedzselte. Tette ezt olyannyira eredménytelenül, hogy a művésznő csődbe ment, Malagnacnak pedig meg kellett válnia értékes műkincsgyűjteménye néhány darabjától, hogy kifizesse zenei menedzserként felhalmozott adósságait. Amanda azonban megtalálta a boldogságot Alain-Philippe oldalán: házasságuk több mint húsz évig, a férfi haláláig tartott. Dalí és a neje helytelenítette ezt a frigyet, sőt az érvénytelenítését szorgalmazták, aminek az lett a vége, hogy Mester és egykori múzsájának szoros kapcsolata meglazult, majd a nyolcvanas évek elején elhalt. Persze a diszkódíva rendületlenül dolgozott a karrierjén a házassága alatt is. A Diamonds for Breakfast (Gyémántok reggelire) című albumán megpróbált eltávolodni az eurodiscótól, és rockosabb hangzással kísérletezett, amire példa az A oldal nyitánya, a Rockin' Rollin' (I Hear You Nagging) és az I Need a Man. A legnépszerűbbek mégis a régi hangzást képviselő dalok voltak, mint a Diamonds és a Fabulous (Lover, Love Me). Ez utóbbi szövegével Lear ismét a szexuális identitásával kapcsolatos pletykákra reflektált: „Surgeons built me so well / Nobody could tell / That I once was somebody else” (Kissé szabadon: „A sebészek úgy átalakítottak, / hogy senki meg nem mondaná, / valaha másvalaki voltam”). Amanda bizonytalan nemi identitásán alapult a magyar paródia is, amelyet Harsányi Gábor adott elő a Magyar Televízió 1979-es szilveszteri műsorában. A tracklista érdekessége még az olasz nyelven énekelt autoerotikus dal, a Ho fatto l'amore con me és az angol nyelvű Japan, amely épp kapóra jött a művésznő japán turnéjához. A nagylemez Skandináviában elég jól szerepelt, ellenben Európa többi részén a korábbiaknál hűvösebben fogadták. Én viszont tizenéves csóró diszkóőrültként nagyon boldog voltam, amikor anno egy ismerőstől kölcsön kaptam az LP-t. Néhai édesapám, akinek nem sok érzéke volt a diszkóhoz és a modern művészetekhez, mit sem törődve rajongói érzelmeimmel, a borító (lásd fentebb) láttán nekem szegezte a kérdést: „Hát ezt az asszonyt meg ki köpte arcon?” :)
A sejtetés olykor sokkal erotikusabb, mint a teljes kitárulkozás
Inkognitó
A nyolcvanas évek elején látványosan visszaesett a diszkózene korábbi nagy népszerűsége, ezért Amanda elérkezettnek látta az időt arra, hogy végleg szakítson az általa nem kedvelt műfajjal. Angliában Trevor Hornnal akart egy merőben más jellegű új albumot készíteni – erről csak egy tracket hoztak később nyilvánosságra –, az Ariola azonban a szerződési kötelezettségeire hivatkozva meghiúsította ezt a szándékát. 1980 végén két kislemez jelent meg Amanda nevével. A Solomon Gundie Eric „Monty” Morris 1964-es ska-felvételének feldolgozása, amelyhez igazi videóklip is készült, ám a sikere szerénynek mondható. A francia sanzonokra hajazó Le chat de gouttière viszont teljesen észrevétlen maradt. A hűvös fogadtatás miatt egyik dal sem került fel Lear ötödik sorlemezére, amely Incognito címmel 1981 márciusában jött ki. Zeneileg ugyan próbált eltávolodni a Sweet Revenge-től, a koncepciót mégis megismételte, vagyis az A oldal négy felvétele folyamatos szvitet alkot, az albumnak pedig átfogó tematikája van: a dalok ezúttal a hét fő bűn ihletésére születtek. Azok közül azonban a művésznő csak ötöt (büszkeség, harag, lustaság, kapzsiság, irigység) vett át, a bujaságról és a falánkságról megfeledkezett, vagy nem sorolja a bűnök közé. Pedig az egyik track címe Nymphomania, amely mégsem a bujaságot, hanem a kapzsiságot vette célba, legalábbis az LP-n olvasható kategorizálás szerint. A lista kiegészült a modern kor négy bűnével: közöny, bürokrácia, rettegés, nosztalgia. Az album mottója Robert Sheckley amerikai írótól származik: „Hell is who (where) you really are” (A pokol az, aki [ahol] valójában vagy). Az NSZK-ban, Amanda Lear első számú piacán az Incognito nem került fel a toplistára, ellenben Skandináviában és Latin-Amerikában valamelyest kedvezőbben fogadták. Európában csupán az Égal című francia nyelvű dal ért el említésre méltó sikert kislemezen, pedig slágergyanús volt a Berlin Lady, amely Peter Dibbens és Mike Stepstone szerzeménye, a (kommunista) bürokráciát megfricskázó Red Tape – videóklipjében a díva egy Rubik-kockát próbál kirakni! –, a Love Amnesia és a New York is. Ez utóbbit Francis Lai komponálta és vette lemezre elsőként. Amanda Lear is elénekelte az eredeti francia szöveggel, de magán az albumon az általa írt angol nyelvű verzió hallható. Szerény véleményem szerint Lear feldolgozása jobb, mint a Lai-féle eredeti.
Amanda és két háttértáncosa a Fever és a Love Your Body időszakában
Szakítás az Ariolával
1982 elején jelent meg kislemezen Amanda Lear és Anthony Monn utolsó közös munkája, a Fever. Ez Little Willie John 1956-os klasszikusának feldolgozása, melyet Lear a budapesti koncertjén is előadott. Peggy Lee nevéhez fűződik a Fever legismertebb feldolgozása – 1958-ban került forgalomba –, de a dalt olyan nagy sztárok is felvették a repertoárjukba, mint Elvis Presley, a Boney M., Suzi Quatro, Madonna, Christina Aguilera, Michael Bublé, Sylvester, a McCoys, La Lupe és Beyoncé. A Fever után Amanda művészi nézeteltérésekre hivatkozva jogi lépéseket tett, hogy felbontsa a szerződését az Ariolával, próbálkozásai azonban nem jártak eredménnyel. 1982-ben, az Ariola égisze alatt, Incredibilmente donna címmel egy olasz nyelvű kislemeze jelent meg, amely Sergio Menegale és Raffaele Ferrato szerzeménye. A kiadvány célja az énekesnő első hivatalos válogatáslemeze, az Ieri, oggi népszerűsítése volt. A címből is sejthetjük, hogy az albumot az olasz piacra szánták, ezért kapott helyet rajta az Incredibilmente donna B oldala is, a szintén olasz nyelvű Buon viaggio, továbbá a Ho fatto l'amore con me és a Your Yellow Pyjama, amely egy 1977-es olasz bűnügyi film, a La ragazza dal pigiama giallo betétdala volt. Nemzetközi viszonylatban ugyanis ezek a felvételek nem sok vizet zavartak. Ezt elmondhatjuk az 1983-ban kiadott Love Your Body / Darkness and Light című kislemezről is, amellyel a művésznő utoljára lépett fel a Musikladen műsorában. A Love Your Body az aerobicőrület tetőpontján készült, mégsem ért el jelentősnek mondható sikert. Az Ariolával kötött eredeti szerződésnek megfelelően még megjelent egy hatodik album, a Tam-Tam is, a diszkó helyett a szintipop jegyében. Lear nem volt hajlandó az NSZK-ban népszerűsíteni az olaszokkal készített kiadványt, az Ariola meg nem akart túl sok pénzt beleölni távozó sztárja halovány búcsúalbumának promóciójába, ezért a Tam-Tam lényegében észrevétlen maradt.
Az új hullámos Amanda
A nyolcvanas évek
Amandának a korábbi sikerei ellenére sem volt jó véleménye az Ariola-korszakról: „A zene egyszerűen pocsék volt, de legalább megpróbáltam értelmes szövegeket írni hozzá”. Ezzel kapcsolatban jómagam kicsit cinikusan megjegyezném, hogy a zene később sem lett jobb, csupán más, a fogadtatás viszont tartósan hűvösebbé vált: azt is mondhatnánk, a diszkókirálynő trónfosztott lett. Amanda azonban túlságosan megszokta a rivaldafényt ahhoz, hogy csak úgy visszavonuljon. Az olasz médiában kezdett új karriert, és nagy sikerű tévéműsorok háziasszonyaként láthatta a közönség. Régi rajongóit időnként meglepte egy-egy új dallal. 1984-ben a neves olasz direktor, Mauro Bolognini rendezte az Assassino című dalának videóklipjét. Ugyanabban az évben My Life with Dali (Dali – 15 Jahre mit Salvador Dali) címmel Lear egy könyvet jelentetett meg a híres festőművésszel töltött viharos éveiről. A nyolcvanas évek második felében énekesnőként akart újra tündökölni. 1985-ös maxija, a No Credit Card a diszkókban sikeresnek bizonyult. 1987-ben a Hi-NRG jegyében vette fel a Secret Passion című albumot, amelyet élő fellépésekkel akart reklámozni. Sajnos az élet közbeszólt: a díva súlyos, kis híján halálos autóbalesetet szenvedett, és hónapokig nyomta az ágyat. Megfelelő promóció híján a Secret Passion beleveszett a popújdonságok tengerébe. A húzóslágernek szánt Troggs-feldolgozás, a Wild Thing sem változtatott a szomorú helyzeten.
Az erotika mindig is része volt Amanda imázsának, akárhogy változott is dalai hangzásvilága
A kórházban Amanda megírta a L'Immortelle (A halhatalan) című regényét, amely bizonyos értelemben variáció a Dorian Gray arcképére: az örök fiatalságra és szépségre kárhoztatott nő a könyörtelen idő múlásával elveszít mindenkit, akit szeret. Pocsék zene ide vagy oda, Amandának korábbi slágerei jelentették a reményt a popzenei reneszánszra. A Follow Me 1987-es harmatos remixe ugyan egyértelműen csalódásnak bizonyult, de a két évvel későbbi újabb verzió népszerűnek bizonyult a diszkókban, viszont lemaradt a slágerlistákról. Pedig egy évvel korábban az olasz CCCP Lear-feldolgozása, a Tomorrow – Amanda közreműködésével – felkerült az itáliai toplistára. Az énekesi félsikerek mellett a díva folytatta sikeres médiakarrierjét: az Ars Amanda című show-ban olasz és nemzetközi hírességekkel, esetenként politikusokkal bújt ágyba, persze nem „azért”, hanem hogy kötetlenül csevegjenek. (A műsor címe tréfás utalás az antik Ovidius klasszikus művére, A szerelem művészetére, amelynek latin címe: Ars amandi.) Olaszországi népszerűségének tartósítása érdekében 1989-ben kijött az olasz nyelvű Uomini più uomini című albuma, amely CD-n már Indovina chi sono (ez az egyik track címe is) jelent meg. A francia változat Tant qu'il y aura des hommes címmel került forgalomba: ennek kedvéért a művésznő néhány dalt franciául is felvett, sőt készített egy újat is Métamorphose címmel.
Vissza a diszkóhoz!
A retró jegyében: a kilencvenes évek
A kilencvenes években Amanda énekesnőként, modellként és műsorvezetőként egyaránt hallatott magáról. Továbbra is az utóbbi területen volt a legsikeresebb, de immár Németországban, ahol 1995 májusától egy évig ő vezette a Peep! című erotikus tévéműsort, sőt a főcímdalt is ő énekelte. A program kiugró sikert ért el. Franciaországban a Méfiez-vous des blondes című tévéműsor háziasszonyaként jelent meg. Modellként való ténykedését egyre gyakrabban összekapcsolta a jótékonysággal: 1996-ban például az AIDS-betegek megsegítésére rendezett gálán lépett a kifutóra. 1993-ban Cadavrexquis címmel adott ki egy új albumot, amely újfent a táncolni vágyó közönséget vette célba, s ehhez persze a 10 track az éppen divatos zenei hangzást képviselte. Közöttük Amanda három régi slágerének modernizált változata is hallható: a Follow Me, a Lili Marleen és a Fashion Pack, melynek szövegén is igazítottak egy kicsit, hiszen hol volt már akkor a Studio 54 és hol voltak egykor híres sztárvendégei? A legnépszerűbb dal, a Fantasy már 1992-ben kijött kislemezen. A régi rajongók örömmel fogadták a Cadavrexquist, ahogyan az ezután következő kiadványokat is, de az egykori nagy sikerek már nem ismétlődtek meg, amit az Alter Ego (1995) és a Back in My Arms (1998) című remixlemezről is elmondhatunk. Ez utóbbit egyébként még abban az évben újra kiadták, némileg megváltoztatott tracklistával, változatlanul átlagos eladási eredményeket produkálva. A művésznő 1995-ben egy nagyszabású párizsi nosztalgiakoncerten lépett fel, többek között a Boney M., Grace Jones és Gloria Gaynor társaságában. Ezután bejelentette, hogy felhagy a koncertezéssel és az élő fellépésekkel. Ígéretét nem tartotta be teljesen, bár azóta főleg csak mint tévés show-műsorok vendége hajlandó olykor énekelni. A kilencvenes évek végén az Il brutto anatroccolo című olasz televíziós reality felvételén találkozott a nálánál harminckilenc évvel fiatalabb Manuel Casella modellel és színésszel, akivel 2002-től 2008-ig együtt is élt.
Amanda és tragikus sorsú férje, Alain-Philippe Malagnac
Családi dráma
2000. december 17-én Amandát súlyos csapás érte: szeretett férje bennégett vidéki házukban. A tűz oka homályban maradt, ezért a médiában vad feltételezések kezdtek keringeni. Egyesek valamiféle bizarr szerelmi drámát sejtettek a háttérben. Malagnacon kívül ugyanis egy fiatal, a média szerint húsz év körüli, ismeretlen férfi holttestét is megtalálták a házban. Mások biztosítási csalásról suttogtak: ők úgy tudták, Amanda számos értékes Dalí-mű birtokosa volt, melyek megsemmisüléséért horribilis összegű kártérítés üti a markát. A díva a tragédia idején Milánóban tartózkodott, egy tévéshow háziasszonyaként láthatta az olasz közönség. Hazatérése után kihallgatta a francia rendőrség, ami persze még inkább táplálta a merész pletykákat. Amandának köszönhetően kiderült, hogy az ismeretlen „húszéves” áldozat a házaspár barátja, a valójában harminchárom esztendős Didier Dieufis macskatenyésztő volt, aki időnként náluk vendégeskedett. Állítólag tíz olyan Dalí-festmény vált a lángok martalékává, melyeknek Lear volt a modellje, nem is beszélve mozgalmas múltjának relikviáiról, így például a John Lennonnal és David Bowie-val készült közös fotókról. Amanda képtelenségnek nevezte a biztosítási csalás vádját. Elmondása szerint ugyanis nem rendelkezett biztosítással, és nem birtokolt értékes képeket Dalítól, mert egykori mentora nem volt különösebben nagylelkű. Személyes értékei elvesztését viszont nem tagadta. A tűz okát nem sikerült egyértelműen felderíteni – elektromos hiba éppúgy szóba került, mint a kandallóban rakott tűz elterjedése –, de a szándékos gyújtogatást egyértelműen kizárták. A sztár a munkában próbált feledést keresni. Felmerült annak lehetősége, hogy szerepel Pedro Almodóvar készülő filmjében, ám erre végül nem került sor. (A spanyol direktor számos filmjének középpontjában különös szerelmi kapcsolatok és bizonytalan nemi identitású szereplők állnak.)
Öreg díva nem vén díva
A kétezres évektől napjainkig
2001-es Heart című albumát Lear néhai férje emlékének ajánlotta. Ezen szerepelt a hetvenes évek népszerű sorozata, a Love Boat (Szerelemhajó) főcímdalának feldolgozása és a lemezklubokba szánt I Just Wanna Dance Again. 2004-ben régi dala, az Enigma (Give a Bit of Mmh to Me) vált újra népszerűvé egy Kinder Bueno-reklámnak köszönhetően Közép- és Kelet-Európában. 2005-ben jelent meg a Queen of Chinatown DJ Sterbinszky-féle verziója, amely Sterbinszky & Zola feat. Amanda Lear névvel jelent meg, fogalmam sincs, hogy miért, mert Amanda egy hangot nem énekel benne, az eredeti felvételből csupán a háttérvokál által énekelt refrént vették át. A következő évben ugyanebből a dalból a DJenetixszel készült verzió került forgalomba, ebben viszont valóban hallható Amanda hangja. 2005 egyik popszenzációja a Forever Glam! című Lear-válogatásalbum volt. Először fordult elő ugyanis, hogy a díva nemcsak áldását adta egy válogatáslemezre, hanem aktívan részt vett a népszerűsítésében is. A CD teljes keresztmetszetet adott a karrierjéről, a nagy slágerek mellett olyan ritkaságokkal is, melyek kompaktlemezen addig még nem voltak elérhetők. Zenei érdekesség Giorgio Moroder From Here to Eternity című klasszikusának 2000-es keltezésű feldolgozása és Barry Manilow örökzöldje, a Copacabana Amanda-féle verziója. Nem kevésbé figyelemre méltó a szintén 2005-ös Sings Evergreens, amelyen Lear a karrierje során elénekelt feldolgozásokból válogatott. A 2006-ban kijött tripla válogatás-CD, a The Sphinx – Das Beste aus den Jahren 1976–1983 lényegében teljesen lefedi az Ariola-korszakot. 2009 októberében érkezett Lear karrierjének első dupla stúdióalbuma, a Brief Encounters. Számos érdekes feldolgozás kapott helyet rajta, így például Amanda egykori szerelme, David Bowie két örökzöldjének (Sorrow, This Is Not America) átirata, továbbá Lou Reed Perfect Day, Françoise Hardy Comment te dire adieu és Amy Winehouse Back to Black című felvételeinek új, Lear-féle változatai. Különlegesség még a Pet Shop Boys Always on My Mind című slágerének átirata, hiszen már az eredeti dal is valójában egy 1972-es Elvis Presley-szám feldolgozása. A Doin' Fine eredeti hangmintát tartalmaz a Boney M. Daddy Cool című 1976-os diszkóklasszikusából. A Let the Music Play egy 1977-es Giorgio Moroder-szerzemény, a Suicide Is Painless pedig a M. A. S. H. című film és tévésorozat zenei témájának feldolgozása.
A párductestű sztár
A Brief Encounters megjelenése idején igencsak zajlott az élet Amanda körül. Néhány héttel a premier után érkezett a nyolc tracket tartalmazó EP, a Brand New Love Affair és egy újabb önéletrajzi könyv, a Je ne suis pas celle que vous croyez... (Nem az vagyok, akinek gondolsz...). És ha valaki ennyivel még nem érte be, az megvásárolhatta a Brief Encounters Acoustique és Reloaded verzióit is. 2011-ben következett a Chinese Walk című kislemez, 2012-ben pedig egy újabb album. A cím újfent világgá kürtöli, hogy a sztár nem szereti a diszkót (I Don’t Like Disco), ennek ellenére a trackek a diszkóklubokban épp menőnek számító hangzásvilágot képviselték. A kislemezen is kiadott La Bête et la Belle (A szörnyeteg és a szépség) erotikusra hangolt videóklipje némi mesterséges botrányt kavart. Bár az album elkerülte a toplistákat, annyi azért fogyott belőle, hogy bónuszfelvételekkel kiegészítve újra piacra dobják. Pályája során Amanda több Elvis Presley-dalt is énekelt, 2014-ben megjelent My Happiness című CD-jén pedig csak a Király dalait hallhatjuk tőle. Erről a Suspicious Minds keltette a legnagyobb figyelmet. 2015-ben Mai più címmel Lear duettet énekelt Gianluca De Ruberis olasz énekessel annak készülő albumára, következő duettjük, a Prima del tuo cuore viszont Amanda 2016-os, Let Me Entertain You című CD-jén hallható. Ezen új dalok és feldolgozások egyaránt helyet kaptak: utóbbiak elég széles skálát képviselnek egy Chaplin-szerzeménytől (Smile) kezdve a Village People Macho Man című diszkóklasszikusáig. 2017-ben a díva a visszavonulást latolgatta, ám azt végül elnapolta. Mind ez idáig utolsó albuma, a Tuberose 2021-ben jutott el először a közönséghez. Javarészt francia nyelven előadott dalok hallhatók rajta, többek között Serge Gainsbourg, Charles Trenet és Georges Moustaki szerzeményei.
Gyakori volt Amanda show-műsoraiban, hogy alig öltözött férfiak hozták be a színpadra
Ahogy Amandától évtizedek óta megszoktuk, énekesnői ténykedése mellett más területeken is aktívan dolgozott. Tárlatokat rendeztek az általa festett képekből, és időnként modellként lépett a kifutóra, például régi barátja, Jean Paul Gaultier 2012-es párizsi divatshow-ján. A Cocktail d'amore című 2002-es olasz tévéshow-ban ottani kollégáival folytatott pikáns beszélgetéseket. A program népszerűsítése érdekében a díva feldolgozta Stefania Rotolo 1979-es, azonos című dalát, amely az itáliai LMBT-közösség körében kultikusnak számít. Ugyanekkor készült a Beats of Love című kislemeze is a Get Ready! belga fiúcsapattal. 2005-ben Amanda zsűritag volt a Ballando con le stelle című tévéműsorban, amely a Dancing with the Stars olasz verziója. 2019-ben a Sanremo Young című, szintén olasz tehetségkutató show zsűrijébe hívták meg. A műsort 14–17 évesek számára rendezték. Lear az új évezredben rendszeresen és sikerrel lép fel különféle párizsi színházakban. 2009-ben a Panique au ministère című vígjátékban láthatta a közönség, 2011-ben pedig a Lady Oscar címszerepében. Ez egyébként nem más, mint a Louis de Funès (1967) és Sylvester Stallone (1991) nevével fémjelzett filmek alapjául szolgáló színdarab női verziója. 2013-ban a Divina című színdarab főszerepére hívták meg. 2016-ban indult hódító útjára a La Candidate című komédia, amely a Panique au ministère folytatásaként íródott. 2021-ben a díva a legendás hollywoodi filmsztárt, Joan Crawfordot játszotta, akit korábban olyan világsztárok személyesítettek meg, mint Faye Dunaway és Jessica Lange. A Qu'est-il arrivé à Bette Davis et Joan Crawford? című színdarab Crawford és híres riválisa, Bette Davis viszályáról szól, amely a Mi történt Baby Jane-nel? (1962) című klasszikus lélektani horror forgatásán tetőzött.
Kölcsönösen lángoló érzelmek: Manuel Casella és Amanda Lear
Ahogy múltak az évek, Amanda közismert szenvedélye a szerelem és a szex iránt mit sem csökkent, ellenben a korkülönbség közte és partnerei között egyre nagyobb lett. A Malagnac helyébe lépett Manuel Casella „csak” harminckilenc évvel volt fiatalabb nála, viszont szakításuk után is mindketten azt állították, hogy kapcsolatuk őszinte és mély érzelmeken alapult. Az olasz modell után két francia színész következett, előbb Anthony Hornez, majd Édouard Collin, akik szintén több évtizeddel fiatalabbak, mint a díva. Néhány éve Lear egy olasz tévéshow-ban bejelentette, hogy a szexet illetően lehúzta a redőnyt, és a következő férfi, aki meztelenül fogja látni őt, a halottkém lesz. Ennek ellenére mindmáig szívesen mutatkozik jó külsejű fiatalemberekkel, és homályban hagyja, hogy pontosan mi van közöttük. Amiről még beszéljünk egy keveset, az Amanda filmkarrierje. Ezen a téren soha nem sikerült befutnia, a filmvilággal mégis mindmáig szoros a kapcsolata. Meglepő módon szívesen vállal szinkronmunkákat. Mozifilmjei közül említésre méltó a Le défi (2002) című zenés film, amely egy tizennyolc éves lányról szól, aki breaktáncos szeretne lenni, és emiatt konfliktusba keveredik az anyjával. Nem, az örökifjú Lear nem a tizennyolc éves lányt, hanem az anya megértő barátnőjét alakította, aki támogatja a hősnő vágyainak megvalósulását. Az Oliviero Rising (2007) című romantikus komédia főszereplője egy irodai alkalmazott (Vincent Gallo), aki vonzó főnökasszonya intrikáinak hálójába kerül. Évekkel korábban szóba került, hogy film készül Lear önéletrajzi regényéből. A díva fiatalkori énjét a német topmodell, Claudia Schiffer játszotta volna. A két sztár Amanda visszaemlékezései szerint egy étteremben találkozott. Claudia ezekkel a szavakkal lelkendezett: „Imádtam a könyvedet, Amanda! Ki írta helyetted?” Az írói munkásságára büszke diszkókirálynő nem késlekedett a frappáns válasszal: „Magam írtam, drágám. És neked ki olvasta fel?” Ezek után a tervezett filmből persze nem lett semmi. Elkészült viszont a Salvador Dalí életének egy szakaszáról szóló Dalíland (2022), amelyben a zseniális festőt Ben Kingsley formálta meg. Amanda Lear szerepét Andreja Pejić jugoszláv származású ausztrál modell alakította. Egy olasz tévéshow-ban Lear kifejezte nemtetszését alteregójával kapcsolatban, aki szerinte „úgy néz ki, mint egy ukrán kurva”. Mara Venier műsorvezető állítólag nem értette jól Amandát, és arra kérte, ismételje meg, amit mondott. Az idősen is gyors észjárású Lear erre már nem volt hajlandó: rájött, hogy könnyelműen beszélt, és viccnek minősítette pár másodperccel korábbi szavait. Venier később bocsánatot kért a nézőktől az incidensért, és azt állította, azonnal elhatárolódott volna Lear kijelentésétől, ha elsőre értette volna a szavait. A botrányt fokozta, hogy Amanda véleménye nemcsak az ukrán nőket sértette meg, hanem Pejić személyében a transzneműeket is, mivel Andreja a világ egyik legismertebb transznemű modellje.
DISZKOGRÁFIA
Albumok
* 1977: I Am a Photograph
* 1978: Sweet Revenge
* 1979: Never Trust a Pretty Face
* 1980: Diamonds for Breakfast
* 1981: Incognito
* 1983: Tam-Tam
* 1987: Secret Passion
* 1989: Uomini più uomini
* 1990: Tant qu'il y aura des hommes
* 1993: Cadavrexquis
* 1995: Alter Ego
* 1997: Alter Ego (új kiadás)
* 1997: Amanda Lear
* 1998: Back in Your Arms
* 1999: Amanda '98 – Follow Me Back in My Arms
* 2003: Tendance
* 2004: Love Boat
* 2005: Heart
* 2005: Paris by Night
* 2006: With Love
* 2007: With Love (német kiadás, bónuszfelvétel: Johnny)
* 2008: Amour Toujours (a With Love olasz kiadása, bónuszfelvételek: Queen of Chinatown modern változatban, Tomorrow salsa változatban)
* 2008: My Baby Just Cares for Me (a With Love német újrakiadása)
* 2009: Brief Encounters (2 CD)
* 2009: Brand New Love Affair
* 2010: Brief Encounters Acoustique
* 2010: Brief Encounters Reloaded
* 2011: Brief Encounters Acoustique – The Golden Edition
* 2012: I Don't Like Disco
* 2014: My Happiness
* 2016: Let Me Entertain You
* 2021: Tuberose
[Jelen poszt megírásához felhasználtam azt a szöveget is, melyet évekkel ezelőtt én tettem közzé a Wikipédián Amanda Learről.]
RÁADÁSGALÉRIA: A MEZTELEN IGAZSÁG
Amanda a nemi identitásával kapcsolatos híreszteléseket nemcsak elindította, hanem számos aktfotóval egyúttal cáfolta is. Nézzünk néhány képet a bizonyítékok közül!
MINDHALÁLIG ZENE
Paul Lekakis: Modell, diszkósztár, melegprostituált és színész (18+)
Joe Dassin: Akit elkísért az Indián nyár
Modern Talking: A poénból befuttatott popegyüttes (18+)
Carl Douglas és Johnny Wakelin: Kungfu Jamaicán és Muhammed Ali Afrikában
Patrick Hernandez: Az elevennek született diszkósztár (18+)
Andrea True: Diszkókirálynő és pornócsillag (18+)
Phoebe Cates: Szépség a Sivatagi paradicsomból (18+)
Telex: Az elektronikus zene zászlóvívői
Szécsi Pál: Salgovácné túrós buktát sütöget
Samantha Fox: Brit kebelcsoda és popsztár (18+)
Paper Lace és Cherry Laine: Chicagói éjszakák
Amii Stewart: A diszkópódiumoktól a Vatikánig
Babe: A részeg tengerész indián szokásai
Dee D. Jackson: Az űrdiszkók királynője
Bibi Andersen: Amikor én még kissrác voltam… (18+)
Gazebo: A popsztár, aki negyven éve szereti Chopint
Goombay Dance Band: Jamaica, Eldorado, Marrakesh és az eurodisco
Laid Back: Haverok, buli, Sunshine Reggae
Gloria Piedimonte: Erotika, diszkó, pornográfia (18+)
Baccara: Yes, Sir, hordunk bugyit (18+)
Donna Summer: Orgazmus diszkóritmusban
Dschinghis Khan: Magyarok a világhírnév kapujában
Plastic Bertrand: A kocogó tátikasztár
Arabesque: Az eurodisco szexi istennői
Billy Idol: A szex, a drogok és a zene bűvöletében (18+)
Boney M.: Az eurodisco klasszikusa
Danuta: Lengyel kebelcsoda a filmvásznon és a popvilágban (18+)
Tatjana: Aktmodell, popsztár, színésznő (18+)
