Linda Morvai • 15 nap
Valóságos „szellemfajok”, melyek élete rejtett a kutatók számára! Hogyan kerülnek kézre száz éve eltűntnek vélt állatok? Milyen a kabócák kevésbé ismert oldala? Ki volt Horváth Géza, akinek sok mindent köszönhetünk, mégis kevesen tudják a nevét?
Szerzők: Schlitt Bence Péter (Fiatal Entomológusok Klubja, Szipókás rovarok gyűjteménye), Mislai Kristóf (Fiatal Entomológusok Klubja), Varga Nimród (Fiatal Entomológusok Klubja), Orosz András (Szipókás rovarok gyűjteménye)
A Tropidocephala andropogonis Horváth, 1895 barnás színváltozat. (Pál János festménye)
A kabócák (Auchenorrhyncha) a félfedelesszárnyú rovarok (Hemiptera) rendjének egyik alrendjébe tartoznak. A kabócáknak két fejlődési vonalát különböztetjük meg, ezek közül az egyik az Archaeorrhyncha (Fulgoromorpha) vonal, a másik pedig a Clypeorrhyncha (Cicadomorpha) vonal. Sokáig nyitott kérdésnek számított, hogy a két vonal azonos fejlődési ág tagjai-e, tehát monofiletikus csoportról (a közös őst és annak valamennyi leszármazottját magába foglalja) beszélhetünk, vagy két külön leszármazási vonalnak számít, így ha a kettőt együtt szeretnénk tárgyalni, akkor parafiletikus csoportról (nem foglalja magába a közös őst és annak valamennyi leszármazottját) beszélhetünk. A legújabb filogenetikai kutatások szerint a kabócák monofiletikus csoport, a két fejlődési vonal „egy tőről fakad”.
Kabócák hallatán az emberek általában a harsány, hangos, városokban is hallható viszonylag nagyméretű énekeskabócákra (Cicadidae család) gondolnak, ám ez a kép igencsak leszűkíti a kabócákra jellemző rendkívüli változatosságot. Az említett énekeskabócák családja idehaza mintegy 5 fajjal képviselteti magát, miközben a 2009-es összeállítás alapján, melyben összegyűjtötték az eddig idehaza kimutatott kabócafajokat, összesen 533 fajt jegyeznek a szerzők, mely az elmúlt években tovább növekedett. A fajok jelentős részét így nem az énekeskabócák, hanem az úgynevezett mezeikabócák (Cicadellidae) családja adja, több mint 370 képviselővel. Ezután a sarkantyúskabócák (Delphacidae) családja a legnépesebb, mintegy 80 képviselővel. Az egyéb családok jelentősen kevesebb fajt foglalnak magukba, azonban a fent említett családokon kívül még 13 család ismeretes idehaza. Ezek után az előzetes benyomásainkat a kabócákról érdemes elvetni, ugyanis a kabócák bőven túlmutatnak a nagyméretű hangos képviselőiken. A legtöbb kabócánk bár aprónak számít, formaviláguk és életmódjuk nem csak a kutatókat, hanem az érdeklődő embereket is könnyen lenyűgözheti.
Horváth Géza portréja (fotó: MTM archívum)
A hazai és nemzetközi Hemiptera kutatások úttörője Dr. Horváth Géza (1847-1937) volt. Horváth Géza (1. ábra) számos elévülhetetlen eredményt ért el ezen tudományterület és számos más kapcsolódó tudományág területén, ezzel hazai és nemzetközi viszonylatban is elismert tudóssá vált. Talán a Kedves Olvasók között sokan meglepődnek akkor, mikor némi gondolatfejtés után arra a megállapításra juthatunk, hogy többek között neki köszönhetően tudunk ma meginni egy kellemes randevú, vacsora vagy családi ebéd során egy üveg kellemes, finom bort. Ugyanis ő és munkatársai közel tíz éves munkával megoldást találtak a 19. század végén Észak-Amerikából behurcolt szőlőgyökértetű (Daktulosphaira vitifoliae (Fitch, 1855), ismertebb nevén filoxéra) által okozott súlyos szőlőpusztulásra. Rájöttek, hogy kötött talajú területeken amerikai oltványra kell oltani az európai nemes szőlőt, amely így képes ellenállni a kártevőnek. Továbbá elkezdtek a javaslatukra homokos területekre is szőlőt telepíteni, ahol az állat nem tud megélni, ugyanis a homok instabil szerkezete miatt nem tudja földalatti járatait létrehozni. Horváth Géza nevéhez fűződik továbbá a magyar faunisztika alapját megteremtő kezdeményezés, mely során létrehozták a „Magyar Birodalom Állatvilága” faunakatalógust (A Magyar Birodalom Állatvilága: a Magyar Birodalomból eddig ismert állatok rendszeres lajstroma), melyben összefoglalták az idehaza eddig kimutatott állatfajokat. Emellett Horváth Géza volt az első, aki kezdeményezte egy szipókás világkatalógus létrehozását is, melynek egy részét ő megírta, halála után pedig kollégái folytatták. Horváth Gézának, ahogy már említve volt rengeteg mindent köszönhet a világ, ám jelen írásban kabócataxonómiai eredményei révén kerül megemlítésre. Horváth Géza elsősorban poloskákkal foglalkozott, azonban szinte minden Hemiptera csoportban jártas volt és maradandót alkotott.
Horváth Géza híres gyűjtőnaplója (Hemipterológiai Napló) mai napig megtalálható a Magyar Természettudományi Múzeumban. A naplóban 1868. és 1937. közötti, a világon egyedülálló módon majdnem 70 évnyi gyűjtésének és egyéb munkásságának részletes leírásai megtalálhatók és visszakövethetők benne. A naplóban együtt szerepel gyűjtőútjainak leírása, valamint a gyűjtött anyagok kiértékelésére és feldolgozására vonatkozó részek. A gyűjtőútjai során a dátum és a helységnév mellett szerepeltek a gyűjtési körülmények leírása, útitársainak megnevezése, valamint az élőhelyre vonatkozó információk. Ezután részletezte a befogott állatanyagot: poloskák, kabócák és végül a növényi tetvek egymás után felsorolva. Átlagon felüli megfigyelőképessége és jó fajismerete miatt a helyszínen már leírta a fajok többségének nemzetség (továbbiakban genusz) és fajnevét, bizonytalan esetben csak a genusznév szerepel, esetenként ceruzás beírásokkal. A fajnevek mellett zárójelben az észlelt kárképek, a populációra vonatkozó megjegyzések, illetve egyéb érdekes adatok szerepelnek.
Horváth Géza Hemipterológiai Naplója. (fotó: Orosz András)
A Tropidocephala andropogonis Horváth, 1895 a sarkantyúskabócák (Delphacidae) családjához tartozó kabócafaj, mely az Archaeorrhyncha (Fulgoromorpha) alrendág egyik családja. Az állat zöld vagy vöröses-barnás alapszínű, hátán a pajzsocskától kezdődően a fejtetőig egy vastag fehér csík húzódik végig fekete szegéllyel. Az állaton megfigyelhető a sarkantyús kabócák családjának (Delphacidae) két jellegzetes tulajdonsága: a hátsó lábon lévő sarkantyú, valamint a gyakorta megjelenő brachypter szárny (rövid, “vágott” szárny), ami jelen esetben fekete-fehér foltrendszert visel. A hazai fajok között nincsen hozzá hasonló, könnyen felismerhető, kis méretű kabócafaj. Viszonylag kis elterjedéssel rendelkezik, hazánkon kívül Csehországból, Szlovákiából, Szerbiából, Bulgáriából és Görögországból mutatták ki, de sehol sem gyakori.
A fajt Horváth Géza írta le 1895-ben, ennek jelzése látható a faj neve mellett. Naplójából visszavezethető, hogy 1889. május 16. és 17-én, Deliblát (Deliblato) település (ma Szerbia) homokpusztáin gyűjtött Wény József helyi földbirtokos kíséretében. A kabócák között már a terepen feltűnt neki ez a különleges állat, mely számára ismeretlen volt, így elsőként még ceruzával, majd később az állat részletes vizsgálata után fekete tintával, mint tudományra új fajt írta be a naplójába. Itt megjegyzi, hogy kifejlett rovarokon kívül nimfákat is fogott, melyek a kifejlett állathoz hasonlító, de még ivaréretlen egyedek. Leírja, hogy az állat gyakorinak mondható az Andropogon gryllus L. nevű növény tövén, melyről a nevét is kapta. Ez a növény nem más, mint az élesmosófű (mai nevén Chrysopogon gryllus (L.) Trin.), mely lösz- és homokgyepek olykor állományalkotó faja.
Horváth Géza naplójának delibláti gyűjtésének lapjai, kiemelve a Tropidocephala fajról írt sorait. (fotó: Orosz András)
Bár a növény nem mondható ritkának, az állat ennek ellenére hazánk egyik legritkább kabócájának számít. A múzeum jelenleg mindössze 18 példánnyal rendelkezik, ebből négy típuspéldány (két hím és két nőstény), melyek a delibláti gyűjtésből származnak. Ezután Horváth Géza és preparátora Uhlig (későbbiekben Újhelyi) 1902. és 1904. között Budapesten további példányokat fogott, azonban a lelőhelycédulán ennél pontosabb megnevezés nem szerepel. Ezután közel 111 évig nem volt újabb ismert példánya az állatnak. A hosszú csendet 2013-ban sikerült megtörni, mikor Cserkút község területén a Magyar Biodiverzitáskutató Társaság által megrendezett Biodiverzitás Napokon sikerült egy nőstény példányt Horváth Krisztinának megfogni. Újabb 10 évnyi „csend” következett, egészen 2024. májusáig. Ekkor a Tétényi fennsíkon történő gyűjtés során sikerült egy nőstény példányt befogni, ezzel újra igazolva és pontosítva a faj budapesti jelenlétét. A Tétényi-fennsík káprázatos és fajgazdag élőhely, mely nem csak védett és fokozottan védett növényeknek és állatfajoknak, hanem számos ritka élőlénynek, így rovaroknak is utolsó mentsvárat biztosít a városi terjeszkedés negatív hatásai ellen. Ezeknek az élőlényeknek legalább annyira fontos a védelme, mint a törvény által előírt fajoknak, így egy újabb ritka kincset tudhat védelme alá a terület. A találatról értesítettük a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársait.
A két ritkaság új bizonyító példányai felpreparálva, előkészítve a gyűjteménybe való elhelyezésre: Tropidocephala andropogonis (fent), Glossocratus foveolatus (lent). (fotók: Schlitt Bence Péter)
A bonyolultnak hangzó Glossocratus foveolatus nevű faj a mezeikabócák családjához (Cicadellidae) tartozik, mely a Clypeorrhyncha (Cicadomorpha) fejlődési vonal legnépesebb családjának számít. Nagy méretű, jellegzetes kinézete miatt könnyen felismerhető kabóca. A nőstényeknek hosszú, lapos, ellipszis alakú feje van, míg a hímek feje kisebb, ék alakú. Hozzá hasonló fajok idehaza nincsenek.
Közép és dél palearktikus elterjedéssel rendelkező, elsősorban sztyeppi faj, mely oligofágnak számít (tápnövényei között csak néhány faj szerepel), elsősorban perjeféléken (Poaceae) szívogat. Annak ellenére, hogy nagy méretűnek számít, nagyon ritkán találkoznak vele a kutatók, eddig Szerbiából, Ausztriából, Oroszországból, Csehországból és Szlovákiából van néhány találata.
A Glossocratus foveolatus nőstényének különleges, ellipszis alakú feje alulról és felülről. (fotók: Varga Nimród)
Magyarország kabóca faunájának egyik legritkább és igen érdekes történetű képviselője a G. foveolatus. Ezt a különleges kinézetű kabócát először Dr. Kuthy Béla kiskunhalasi körorvos, lelkes amatőr rovarász fogta Kiskunhalason, a híres Fejetéki-mocsárban (ma Természetvédelmi Terület) 1936-1937 nyarán. Az állat mintegy 64 példányban, siska nádtippanról (Calamagrostis epigeios (L.) Roth) került elő, mely egy gyakorinak számító gyomnövényünk. Az állatokat Dr. Kuthy elvitte a Magyar Természettudományi Múzeum Hemiptera gyűjteményének akkori kurátorához, Dr. Tóth László aphidológushoz, aki a különleges állatot tudományra új fajnak gondolta és később Hecalus kuthyi Tóth, 1938 néven leírta, tisztelegvén a gyűjtő munkássága előtt. Később azonban kiderült, hogy Fieber német entomológus, a 19. század egyik kiemelkedő hemipterológusa már 1866-ban leírta a fajt, így a Hecalus kuthyi fajnév szinonímmá vált. Ma a begyűjtött anyagból 10 példány található a gyűjteményben.
A történet azonban ezután hosszú időre megállt, ugyanis közel 80 éven keresztül senki sem tudta újra megfogni a fajt. Egészen 2019-ig, amikor a Magyar Biodiverzitáskutató Társaság szervezésében Dömsöd-Apajpusztán megrendezésre kerülő Biodiverzitás Napokon Dr. Koczor Sándor (HUN-REN Növényvédelmi Intézet) két példányt, egy hímet és egy nőstényt fűhálózással befogott, melyek közül az egyik bizonyító példányt a múzeum részére bocsájtotta.
Ezután egy újabb csavar történt a faj hazai történetében. 2021 őszén Kiss Tamás kiskunhalasi madarász internetre feltöltött egy kabócákat bemutató fotósorozatot. A fényképek böngészése során egy meglepő dologra lettünk figyelmesek: sikerült a fajnak egy kifejlett nőstényét lencsevégre kapnia. A kép 2012-ben készült a faj „eredeti” hazai gyűjtőhelyén, Kiskunhalason a Fejetéki-mocsárban.
A G. foveolatus nőstény példánya a Fejetéki-mocsárból. (fotó: Kiss Tamás, https://www.izeltlabuak.hu/talalat/44022 licenc: CC BY 0.4)
2024 júniusában Varga Nimród ifjú rovarász Kunpeszéren gyűjtött, amikor arra lett figyelmes, hogy egy érdekes kinézetű kabócát fogott be. A szerencsés kezű gyűjtő ismerte a G. foveolatus nevű fajt, így elrakta a bizonyító példányt, melyet a múzeumi gyűjtemény részére engedett át.
Dr. Soós Árpád a Szipókás gyűjtemény egykori kurátora különös figyelmet fordított a magyar faunában lévő ritka állatok megismerésére, így a fenti fajra is nagy figyelmet fordított. Orosz András személyes visszaemlékezése szerint Soós Árpád ösztönzésként egy üveg pezsgőt ajánlott fel annak részére, aki kézre keríti ezt a ritka állatot. A felajánlás 2022-ben teljesült, ugyanis Dr. Koczor Sándor a Magyar Rovartani Társaság 887. előadóülésén megkapta a találatért járó jutalmat.
Az élőlények előfordulását, tömegességét számos tényező befolyásolja, épp ezért sok esetben a kutatók nem tudnak egyértelmű okokat megállapítani ezzel kapcsolatban. Rovarok elterjedésére befolyást gyakorolnak az állatok különleges élőhelyigényei (megfelelő hőmérséklet, páratartalom stb.), a tápnövény jelenléte, a tojásproduktum eltérő mértéke és számos más ökológiai és élettani tényező. Mindazonáltal semmiképp sem elhanyagolható a rovarász és a gyűjtésmódszertan szerepe: Nagyon fontos, hogy akkor gyűjtsünk, amikor az állat megfogható, aktív. Olyan helyen kell gyűjteni, ahol az állat előfordulhat, például a számára megfelelő klímájú területen ahol a tápnövénye(i) is előfordulnak. Továbbá fontos, hogy a lehető leghatékonyabb módszerrel (fűhálóval, fénycsapdával stb.) próbáljuk kézre keríteni az állatot. Ezeknek a „feltételeknek” a megteremtése azonban sokszor embertpróbáló, nagy kihívást jelentő feladat.
Végezetül egyik legfontosabb kitétel, azok maguk a kutatók! Mára igencsak megfogyatkoztak azok, akik ilyen jellegű faunisztikai munkákat végeznek. A kevés számú szakember pedig nem tudja teljesíteni azt az igényt, hogy országunk területén folyamatosan követni tudjuk a fauna összetételét és változását. Épp ezért lenne fontos, hogy a meglévő szakembereket anyagilag és társadalmilag megbecsüljük, a jövő generációját pedig biztassuk és biztosítsunk a lehetőséget arra, hogy ezen izgalmakkal teli és fontos tudományterületen tudjanak elhelyezkedni.
