Wolfgang Jeschke számomra ismeretlen író volt egészen egy rádióinterjúig, ahol említették a nevét, vele együtt könyvét is, mely most írásom tárgya. Azonban tudtomon kívül mégis közel állt hozzám. Egyik kedvenc könyvem írójához szorosan kapcsolódik munkássága. Micsoda egybeesések ugye?

Előbb említett könyve a Cusanus-játszma címet viseli, mely a keményvonalas sci-fi kategóriát erősíti. A műfajt egyfelől azért is szeretem, mert – ha megfelelő alaposság párosul hozzá - meglehetős alapossággal vázolja a jövőbeli világunk vonalait. Azonban ez egy kétélű fegyver, a részletek tengerében nehezen haladhat előre egy cselekmény, és elveszhetünk bennük.

A Cusanus-játszma sajnos ilyen. Nem vitatom a szerző alaposságát, azonban erősen átesett ló túloldalára.

Pedig a sztori rém egyszerű. A jövőbeli Európát a klímaváltozás miatt bevándorlók „ostromolják” délről, ráadásul felüti a fejét a fasizmus, ennek tetejébe Közép-Európa lakhatatlanná válik egy atomkatasztrófa következtében. Mi magyarok viszonylag épségben megússzuk az egészet egy újjáalakult Osztrák-Magyar Monarchiában.

Ebben a világban él főhősnőnk, Dominica, aki elvállal egy, a Vatikán által felajánlott állást. Vissza kell utazni az időben, növénymintákat gyűjteni, és azokkal újra benépesíteni a kontinenst.

A regény – ahogy fentebb is említettem – rendkívül részletesen mutatja a szilánkokra esett Európát, annak minden kulturális, társadalmi, környezeti változásaival. Talán éppen ezért is nagyon hatásos tud lenni a könyv, ugyanis a leírások nem állnak messze a valóságtól. Nem nagyzolt környezetet képzeljünk el, hanem nagyon is valóságosat, ami teljesen logikusan van felépítve, és gyökerezik napjaink világában is. Nyomasztó, és reális.

Ugyanez vonatkozik az időutazás elméletére is, illetve minden más tudományos elméletre a könyvben. Ebből a szempontból emelem kapalom, rendkívül tájékozott az író.

Azonban a következő lécet már nem sikerült megugrani, vagyis, hogy fogyasztóbaráttá írjunk egy könyvet.

A mű szinte fürdik az idegen kifejezésekben, tudományos diskurzusok tele elméletekkel, matematikával, fizikával és még ki tudja mivel?! Nincsenek az egyszerű ember nyelvezetére lefordítva, unalmas és taszító, nem segít elmélyülni a könyvben. Néhol szenvedés volt haladni az olvasással.

Ekkor kérdeztem meg magamban, vajon kinek írta a könyvet az író?

A cselekmény sem halad nagyon előre, pedig az tényleg nem egy rakétatechnológia. Sok fejezet ismétlődik kisebb eltérésekkel. Gondolom azért, hogy az író érzékeltesse micsoda változásokat indukálhat a jövőben néhány meggondolatlan cselekmény a múltban. Azonban Wolfgang az ellenkezőjét éri el vele. Nem, hogy élvezetesebb lenne a könyv, inkább unalmasabb.

Amilyen szépen van felvázolva az univerzum, olyan egysíkúak a karakterek. Nem sokat tudunk meg róluk, olyan semmilyenek. Dominica nekem annyira nem volt szimpatikus, igaz, nem is volt ellenszenves számomra. Talán az ő személyisége mutatja legjobban viszonyomat a könyvhöz: Nekem mindegy. Elfogadom. Jah. Igen. Semmi különös.

Majd végül időt is utazunk, valahol a végén, de ennek sem szentel sokat az író. Pedig azt nagyon szépen levezette, kifejezetten élveztem azt a néhány fejezetet.

Meglehetősen hullámzó színvonalú könyv, csak a mazochista, keményvonalas sci-fi rajongónak tudom ajánlani, nekik is fenntartásokkal. Mindenki más inkább kerülje ezt „a csaknem hétszáz oldalnyi fövetlen kásahegyet.”