Nem is olyan régen, mondhatni tanácstalanságba süllyedtem a következő könyv kiválasztása kapcsán. Korábban mindig tudtam, mi lesz a következő célpontom, mert éppen arra a témakörre irányult az érdeklődésem. Azonban ez az érdeklődésem „elfogyott”. Majd ráakadtam a Hajóbontókra.

Rájöttem, hogy ifjúsági regényt bizony régen olvastam már, holott az egyik kedvenc műfajom, ha könyvről van szó. Nosza, bele is vágtam.

A hajóbontókat a furcsa nevű, amerikai Paolo Bacigalupi második regénye. Nagysikerű és többszörös díjas Felhúzható lány után vágott bele, errefelé young adultnak hívott kategóriába.

A helyszín a Mexikói-öböl, az idő a nem túl távoli jövő. Az erőforrások kiapadtak, és a most ismert világunk káoszba süllyedt, már csak nyomokban maradt meg. A maradék nyersanyagot, mint a színesfémet különböző bontóbrigádok szerzik be a parton rekedt hajóroncsokból. A könnyűbrigádokban főleg gyerekek és tinédzserek dolgoznak, akik még be tudnak mászni a hajók belsejébe, hogy kivágják a kábeleket hajók gyomrából.

Az egyik ilyen könnyűbrigádban dolgozik a regény főhőse, Vézna, aki nagy elánnal dolgozik, hogy a napi kvótát elérje. Azonban hurrikán tör a partra, és elsodor mindent. A roncsok között Vézna talál egy kettétört hajót, benne egy túlélővel, aki értékes nemcsak számára, hanem ellenfeleinek is, akik mind a kiutat látják benne a nyomorból.

Paolót első regénye után sokan a világ, amit körbeírt, valamint a karakterábrázolásai miatt dicsérték. Itt ugyanazt megkapjuk. A környezet nagyon is hihető, nem túl távoli és valóságos jövő, ami már ijesztő is. Szépen megtaláljuk benne a káoszba süllyedt civilizációk egyszerűségét, és a modern technológia praktikusságát ugyanúgy.

A fő karakterek szintén szépen meg vannak alkotva. A főhős Vézna, és társaival könnyen lehet azonosulni, mondhatni egyszerűek a motivációik, és ugyanúgy ellenszenvesek a negatív szereplők is.

Viszont ami nagyon nem tetszett, az a kiszámíthatóság és a felszínesség. A környezet és az univerzum valóban érdekes és megkapó, ám csak a felszínt kaparja. Olvasás közben óhatatlanul is tucatnyi kérdés merült fel bennem. Hogy sikerült idáig eljutni? Mi lett a világ többi részével? A félemberekkel milyen az emberiség viszonya? A társadalom hogy rétegződik?

Erre vagy nem kapunk választ, vagy az író letudja néhány szóban. Ezért bár a könyv valóban jó, nem sikerült igazán elmélyednem.

A másik problémám a cselekmény kiszámíthatósága volt. Szerintem nem mondok nagyot azzal, hogy az egész könyv cselekménye olyan, mint egy sokadik posztapokaliptikus amerikai film. Már 10-20 oldallal előre tudtam nagyvonalakban mi lesz a kimenetel, semmi csavar nincsen benne.

Ennek ellenére rossz könyvnek nem mondom, mondhatni olvastatja magát. Legbelül szurkolok az írónak, mert látni benne a potenciált, hogy akár modern korunk Jules Vernéje is lehessen. Azonban maradandó alkotáshoz több kell. Egyszer olvasós élmény nyári szünetre, utazásra kiváló, de hogy a polcunkon is megmaradjon? Hát ahhoz nagy rajongónak kell lenni.