A kikapcsolódás jellegű utazás gondolata már régebben felvetült bennem, dacára annak, hogy vándormunkásként már eljutottam a világ különböző pontjaira. 

Azonban teljesen más, mikor az ember pusztán pihenés céljából utazik el egy helyre, vagy a munka viszi őt oda. Feltöltődés szempontjából nem tudja helyettesíteni a valódi nyaralást.

Ráadásul az utóbbi 12 évben több más tényező sem segítette a rekreációs célú kikapcsolódást. Az utóbbi években a koronavírus és ismerősök, azelőtt pedig az anyagi nehézségek hátráltattak.

Korona háttérbe szorult, már nem foglalkoznak vele, a barátok viszont hezitáltak. Végül vettem a fáradtságot, és nem vártam tovább rájiuk. Úgy döntöttem, egyedül kezdek valamit magammal. Így minimálisra tudom csökkenteni a szabotálás lehetőségét.

Engem mindig is izgatott a történelem, így számomra egyértelmű volt, hogy olyan helyeket látogassak meg, ahol jelentős események történtek, vagy fontos relikvia található az adott térségben.

Eredetileg úgy terveztem, hogy motorral Kárpátalját látogatom meg. Több okból is optimálisnak bizonyult a választás. Az egyik legfontosabb, hogy a közelben volt, és viszonylag kis területről van szó, így nagy távolságokat nem kellett volna megtennem egyszerre. Ez azért is fontos volt, mert a motoromat már évek óta csak átforgatás céljából indítottam be, és nem tudtam, milyen nem ismert problémái alakultak ki benne. Egy esetleges lerobbanásnál könnyen tudtam volna a közelben segítséget kérni.

A másik ok - mint ahogy már fentebb is taglaltam –, hogy Kárpátalja bővelkedik úgy természeti kincsekben, mint történelmi emlékekben.

Ám a háború mindent keresztülhúzott. Bár a hadműveletek közel sem érintik a térséget, nem kívántam a rokonságom idegeit próbára tenni, így új lehetőségek után kellett néznem.

Így került a képbe az Északi-középhegység. Változatlanul megfelelt minden általam meghatározott kritériumnak, s bár az útvonal hosszabb volt, még mindig volt lehetőségem baj esetén gyors segítséget kérni.

Így gyorsban ismét elkezdtem az utakat szervezni, információkat gyűjteni, szállás keresni.

A nyaralás megelőző utolsó két hétben már csak az úton járt az eszem, gyakorlatilag csak az útvonalakat nézegettem és a munkámat végeztem.

Végül Londonból Magyarországra repültem, a rokonoknál elszállásoltam magam két éjszakára, hogy a motoromat is üzembe helyezzem. Szerencsére nagy baj eddig sem volt vele, köszönhetően a ritka használatnak, és a lelkiismeretes karbantartotásnak. A biztonság és a túra kedvéért beszereztem egy új akkumulátort, mivel a korábbiban már egyszerűen nem tudtam megbízni.

1. nap: Kisvárda – Sárospatak – Sátoraljaújhely – Zemplén – Borsi – Sátoraljaújhely (97 km)

Az indulás simább volt, mint gondoltam. Pedig már hozzászoktam, hogy ekkor derül ki, valamit otthon hagyok valamit. Csomagomat már előző este összeállítottam, csak a legszükségesebb dolgokat hagytam még kint, hogy minél kevesebbet vesződhessek a startnál.

Emellett mg mindig bennem volt a félsz, hogy valami baj lehet a motorommal, ezért is megelégedtem ilyen rövid távval.

Először a Tisza-hídnál, hivatalos nevén a 2. Rákóczi Ferenc Tisza-hídnál álltam meg. Itt még ellenőriztem csomagjaim rögzítését, majd készítettem néhány fotót is a hídról. Annyit kell tudni róla, hogy a híd korábban polgári Tisza-híd volt, melynek a vasszerkezetét egyben(!) felúsztatták ide.

Kis rétközi utazás után érkeztem Sárospatakra. A várat már láttam korábban is, számomra a régi piactér volt érdekes. Sajnos sokat nem tudtam kideríteni róla, csupán annyit, hogy egy újságcikkben említést tettek arról, hogy évszázadokon át a pataki piac a Kossuth Lajos úton volt. Ebből gondoltam azt, hogy a régi pataki piactér valahol a Bodrog-híd és a Kossuth Lajos út találkozásánál lehetett. Akárhogy is, 300 éve egy véres eseményt láthatott itt a publikum.

1708-ban, a pataki országgyűlés végén itt fejezték le Bezerédj Imrét, a Rákóczi-szabadságharc egyik brigadérosát.

Bezerédj egyik igazi fenegyerek volt Rákóczi seregében. Titkára szerint 72 ellenséges tisztet ölt meg a háború során, egy alkalommal pedig a császárt is sikerült majdnem elfogniuk. Azonban katonaként ő is látta, hogy ezt a szabadságharcot nem lehet megnyerni, így 1707 végétől titokban tárgyalásokat folytatott a császáriakkal, főként Pálffy János törekedett a megnyerésére. A császáriak még feleségét is elfogták. Bezerédj ennek ellenére csak a katasztrofális trencséni vereség és Ocskay László árulása után határozta el magát az elpártolásra. Átállási kísérletét ezredének néhány tisztje Pásztói Horváth István főhadnagy vezetésével leleplezte, és Esterházy Antal dunántúli főkapitány parancsára 1708. szeptember 5-én Kőszegen letartóztatták, majd december 18-án lefejezték.

Úgy döntöttem, a borsi és sátoraljaújhelyi látnivalókat a visszafele út során nézem meg, így egyenesen a zempléni földvár felé vettem az irányt. Dacára annak, hogy Zemplén egy alig néhány száz fős kis falu, többször is sikerült a rossz irányba fordulnom, amit egyáltalán nem segített elő, hogy konkrétan akkor aszfaltozták le a főutcát.

Végül sikerült megtalálnom a helyes utat s felbaktattam a földvárba. Az erősséget a magyarok a 10. században építették, Szent István idejében ispáni földvár, a korai Zemplén vármegye központja. A földvár impozáns méretű, 24 ha-os. A vár területén található a falu görögkatolikus és református temploma, valamint a temető. Feltárás hiányában csak feltételezni lehet, hogy az egykor római katolikus, a reformáció óta református templom a 11. századi templom helyén áll. A földvár a tatárjárás után elveszítette jelentőségét.

A várban teljes csend uralkodott csak a fák susogását lehetett hallani. S azt az ezer évet, melyet átélt Zemplén.

A vármegye gyűléseit egy ideig a várban tartották, majd a településen külön vármegyeházat építettek. A ma is álló egykori vármegyeháza 1668-ban épült, de alapjai 13.-14. századiak. A vármegye központját később áthelyezték Sátoraljaújhelyre, az épületet magtárnak használták.

Visszafele jelentkezett az első baj a motoromon. A vízzsák lazult meg, eresztve a benzint. Nem volt nehéz észrevenni, olyan benzinszag volt, hogy valószínűleg 10 méteres körzetben is érezhető volt. Szerencsére a probléma nem volt nagy, gyorsan megszorítottam, és haladtam tovább.

Borsi mondhatni kötelező megállóhely volt számomra. II. Rákóczi Ferenc szülőhelyéül szolgáló kastélyt szépen felújították, érdemes benézni.

A nap utolsó úti célja Sátoraljaújhely volt, ott is a Ronyva-patak hídja.

Emlékszem, mikor utoljára jártam itt, még két betontömb állta útját az autósoknak, csak a gyalogosok és a biciklisek tudtak közlekedni. A legenda szerint a Ronyvát (az Ipoly folyóval együtt) a csehszlovák fél hajózhatónak állította be, és az így lehetett az antant tárgyalók megtévesztésével határfolyó. Ennek nincs alapja; a csehszlovák fél a határvonalat ennél is délebbre kívánta meghatározni.

Végül a szállásom elfoglalása előtt még megnéztem Magyarország legöregebb toronyóra-számlapját a Pálos-piarista templomban. A számlap 1501-ben készült. S mennyi puskagolyó borítja!

A nap végén nyugodtan állapítottam meg, hogy a motoromnak semmi baja nincsen, így magabiztosan vágtam neki a túrám további részeihez.

2. nap: Sátoraljaújhely – Füzér – Vizsoly – Tállya – Tiszadob (136km)

Egy gyors reggeli után gyorsan pakoltam is össze, hosszú út állt előttem, se nem tudtam, fogom-e tudni teljesíteni aznap? Maga a táv nem probléma, de ha beleveszem a látnivalókat is ahol elidőzök, akkor azért összejöhet az esti érkezés.

Első megállóm Füzér vára, volt, hol a török időkben a Szent Koronát is őrizték.

Emlékszem régen jártam erre. Akkor a vár még romos állapotban volt, a falak ki sem voltak vakolva. Most hófehér kastélyként a távolból könnyen észre lehet venni.

Maga a vár számomra mindig is egy komoly dilemma. Apámmal még anno sokat vitáztunk azon, jó-e, hogy ennyire felújítják a várakat? Vagy hagyjuk meg a romokat s csak állagmegőrzést végezzünk? Van köztes út?

Abban egyetértettünk, hogy az enyészetnek nem szabad hagyni őket. Számomra azonban a füzéri vár már túlságosan steril. Gyönyörű, nem arról van szó, és mindenkinek tudom ajánlani! De azt a fajta romantikát és misztikumot, amit egy romos vár felfedezésekor tapasztal az ember, az már itt kiveszett.

Mindezek ellenére élveztem az ittlétet. Ezután gyorsan indultam Lászlótanya felé, elvileg ez a legészakibb pont Magyarországon, amit járművel el lehet érni. Egy kanyargós hegyi út visz fel oda, ami meglepően jó állapotú.

Az út „végén” egy behajtani tilos tábla, és egy kisebb parkoló fogad minket. Gondolom az egyik ösvényen itt lehet elérni a Nagy-Milicet.

Ezután Vizsoly felé vettem az irányt, mert megígértem nagymamámnak, hogy megnézem az első magyar Bibliát. Csak odatalálni nem volt egyszerű. Egyrészt mert az út valami bitang rossz állapotban volt, másrészt a térképet nem akartam minden bokorban előhalászni a csomagomból, így a táblákra s a tájra hagyatkoztam. Egyszer sikerült is kifognom a rossz utat, de szerencsére még időben észrevettem, hogy valami nem stimmel.

Vizsolyban én voltam az egyedüli látogató, a végén a tárlatvezetővel személyes problémáinkat ecseteltük egymásnak. De a vizsolyi Biblia is ott volt.

Meglepően jó állapotban volt. Egy több mint 400 éves könyvet rosszabb állapotban képzeltem el. Egy ideig még kézbe vehető is volt, de miután sok lap hiányzott belőle, vitrinbe került a hatalmas érték.

Nem tudom miért, de fenséges látvány volt, pedig „csak” egy könyvről van szó. És ugyanabban a templomban tartották, hol elkészült.

A templomban egy felirat is megtetszett nekem. „QUID HIC STAS SI NON ORAS ROTIUS EXI FORAS”. Vagyis ki itt állsz, ha nem imádkozol, akkor fordulj meg és menj ki.

Sokat elmond ez a felirat a középkori emberről, hogy mennyire tisztelte az Isten házát.

Vizsoly után már könnyebb dolgom volt. Az út is jobb minőségű volt, egyedül Tállya környékén kellett lelassulnom, mert felmarták az utat. Egy gyors fénykép az Európa közepét szimbolizáló emlékműről, s indultam tovább Tiszadob felé. Már délután felé járt az idő, és az időjárás is „opálos” volt.

Opálosnak nevezem azt az időt, mikor a hőmérséklet van vagy 40 fok és az égen fátyolfelhőn keresztül ér le a szűrt fény hozzánk. Ilyenkor olyan érzésem van, mintha egy koszos szemüvegen keresztül nézném a világot, amihez társult a nagy hőség is.

A tiszadobi kastélyt már zárás után értem el, így vadkempinghez kezdtem helyet keresni. A Tiszalúchoz közeli holtág mellett találtam menedéket egy fűzfa alatt. Felállítottam a sátram, és sötétedés beállta után tértem is aludni. A nagy meleg rendesen lefárasztott.