Az "elveszett" pergola
Sosem fogtam fel, hogy a tágas terek mennyire fontos szerepet játszanak az életemben már kezdetektől fogva. Ami mondjuk nem meglepő, hiszen alapvető törvényszerűségnek lehet mondani: amit természetesnek veszünk, annak értékét nem ismerjük.
Szeretem a nagy tereket, dacára annak, hogy panelgyerekként kezdtem az életem. Gyakran jártam ki játszóterekre, sőt a nyakamba akasztott „kulcsos” lurkóként sokszor az egész várost annak tekintettem. Természetesnek vettem, hogy ahol élek, annak határát csak magam határozom meg.
Ezt valahogy középiskolás koromban elfelejtettem, majd a főiskolán ismét előjött az érzés, akkor már a bandázás szempontjából töltöttek be fontos szerepeket a parkok. Társaságok, ahol együtt lehetünk, kiélhetjük minden, a közösség iránti igényünket – szégyen nem szégyen – tekintélyes mennyiségű alkohol társaságában.
Valahogy ezért éreztem magam feszengve annak idején, mikor Londonba érkeztem. Zsebkendőnyi területre "összesöpört" egy magyarországnyi embert a szél a világ minden tájáról, ahol a zsúfoltság fogalma egy új szintre emelkedett. Főleg ami reggeli és esti csúcsforgalomat illeti. Utálom a mai napig. Nem véletlenül váltottam bringára.
Azonban Londonban az a jó, hogy a felgyorsult városi életmódból fakadó stressz ellenére van lehetőség pihenni. Hatalmas tereket, parkokat hoztak létre az akkori döntéshozók, hol ki-ki mindenki a saját igényének megfelelően találja meg a maga számítását.
Főleg, ha nem akar az ember tömegnyomort a parkokban sem. Itt ezt is meg lehet oldani. Csak nem a belvárosban kell keresni.
Meghagyom a turistáknak a népszerű célpontokat, én pedig a rejtett kincseket fedezem fel.
Így találtam a Hampstead Heath-i pergolára. A 3-as zónában, a Golders Green állomástól 20 percre található, mely sosem fejeződött be.
Az ötlet, miszerint egy pergolaszerű sétány az akkori területet behálózza, és szép kilátást nyújtson a dombokról a városra, Lord Leverhulme elképzelése volt. Ötletét nem titkolta, és Thomas Mawson építész segítségével elindultak a munkálatok 1905-ben.
A pergola mostani formáját egy évvel később nyerte el, s bár ki akarták bővíteni, a Lord halála miatt az álom már valóban csak álom maradt.
A St. Dunstani templomhoz hasonlóan nagyon kevesen látogatják, egy igazi nyugalom szigetére lel, aki erre jár.
Nekem ez számít.