Valaki szépnek tartja, mások förtelmesnek. Szögletes formák, éles szögek, nyers anyaghasználat jellemzi. Nem éppen barátságos hangulatot sugároznak, inkább funkcionálisak. Talán ez bennük a lenyűgöző.

Ez nem más, mint a brutalista építészet. Magyarországon leginkább a paneltelepek jutnak az emberek eszébe, ha erről az építészeti stílusról van szó. Depresszív, szürke épületek és ég, lepukkant környezet. Inkább hasonlít az egész egy Resident Evil videójátékra, mint egy valódi lakókörnyezetre.

Pedig az igazság az, hogy nagyon is igyekeztek kreatív módon esztétikumot önteni a betonba. Ehhez pedig nem is kell messzire menni Magyarországon, elég, ha Salgótarjánban eltöltünk egy hétvégét.

Londonban is van bőven látnivaló brutalista épületekből. Még szép, hiszen maga a stílus innen Angliából származik, és nem a Szovjetunióból.

A szó eredetére kétféle magyarázat létezik. Az egyszerűbb a szó maga. Mikor ránézünk egy ilyen épületre, a bennünk levő érzést adja vissza. Brutális.

A másik magyarázat szerint a szó a francia "béton brut" kifejezésből származik, ami befejezetlenséget, vagy nyers betont is jelenthet.

Akármelyik is lehet az eredete, nekem is hasonló érzések keringtek mikor a Barbican Estate-ben mászkáltam. Igaz én erre azt mondtam: Ez Beteg! Nagyon beteg!

A Barbican Estate London egyik legikonikusabb brutalista emléke. Egy 2000 lakásos lakónegyedről beszélünk, ahol a lakások mellett helyet kapott egy múzeum, templom, 2 iskola, sőt kisebb tavacska és kert is.

A Barbican egy olyan helyre épült, amit korábban a német gépek porig bombáztak. A háború után a Chamberlain Powell and Bon cégre bízták ezen terület újjáépítését. A vállalat akkoriban tele volt lelkes építészekkel, akik rajongtak az akkori brutalista stílusért. Egy olyan lakónegyedet akartak felhúzni, ami szemmel láthatóan mutatja a nagyvilágnak, hogy a háború után London hogyan képes újjáéledni.

De magyar vonatkozása is van Angliában e stílusnak. Goldfinger Ernő, aki a Trellick-tornyot tervezte. Ez a 98 méter magas monstrumot 1972-ben húzták fel, akkor ez volt Nagy-Britannia legmagasabb lakóépülete. Egy ideig terror toronynak is becézték a magas bűnözési ráta miatt. Manapság már békésebb, és viszonylag népszerű a turisták körében is. Mikor ott jártam, akkor is fotózták rajtam kívül néhányan.

Vagy ott van a Whittington Estate, amit Tábor Péter tervezett. Ez egy 273 lakásos épületkomplexum, mely szint én a hetvenes években épült.

Habár nem ez a babiloni ziggurat stílus nem az ő fejéből pattant ki, hanem Neave Brown építészéből. Ő sokkal nagyobbat álmodott, méghozzá az Alexandra Roda Estate-et London Camden városrészében.

520 lakás, ahol úgyszintén található iskola, közösségi ház, park, játszótér. Ezek a lakónegyed valóban úgy alakították, hogy egy közösség dolgozzon együtt, nem csak emberek éljenek egymás mellett.

Szépség vagy szörnyeteg?

Nem kívánok pálcát törni afelett, aki csúnyának gondolja ezen épületeket. Számomra sem az esztétikum netovábbja, sokkal inkább funkcionálisak, mint szépek. És ezt tudom becsülni bennük. A háború után, mikor olcsón kellett gyorsan felépíteni élhető lakásokat az embereknek, ez volt a legegyszerűbb választás.

Én valahogy ezt látom bennük a mostani lakásválság közepette. Valami hasonlót kéne elindítani. Olcsón gyorsan, hogy nem nyomorogjanak az emberek. Nem lesz szép, de nem is ez a feladata. Száraz, meleg helyet és fedélt nyújtson számunkra. Ezt pedig ellátja.