Gyere haza mert Túró Rudi!

A Compass-Plus Munkaerőpiaci Elemző és Ismeretterjesztő Alapítvány szervezésében került megrendezésre a “Reboot Itthon! – Ezért érdemes hazaköltözni Magyarországra” nevű online kerekasztal-beszélgetés múlt hét csütörtökön. De valóban a hazatérés a lényeg?

A kivándorlás, mint probléma Magyarországon nem újkeletű. Uniós csatlakozásunk óta emelkedik a „kalandvágyók” száma, de igazán az Orbán-kormány alatt nőtt meg.

A dolog odáig fajult, hogy egyes becslések szerint, ha összevetjük azzal, hogy a kivándoroltak egy része a családjukat is magával hozta, akkor körülbelül 1 millióan lehetünk szétszórva Unió-szerte, ami már világháborús emberveszteségnek számít.

A kormány látva (?) a problémát indította el anno a „Gyere haza fiatal!” programot, ami csúfos kudarcot vallott. A programra elment 100 millió forint, és a több százezer fiatalból mindössze 105-en mentek vissza Magyarországra.

A bukás

A kudarc után a kivándorlók témája mondhatni a tiltott kategóriába tartozott a kormány részéről. Ami nem csoda, hiszen semmilyen eredményt nem tud felmutatni a visszahozatalunk ügyében. Ennek több oka is volt (a gazdasági indokok mellett).

  1. Az egyik legszembetűnőbb, hogy a fiatalokat, Orbánék egyszerűen nem tudják megszólítani. A fogyasztási szokásaink megváltoztak, és azokon a csatornákon, - ahol jórészt jelen vagyunk - nem veszik jó szívvel a propagandát.

  2. A másik ok, hogy nem is nagyon vagyunk vevők rá. A magyar kivándorlás egyik sajátossága, hogy jórészt a képzett és fiatal, 25-45 éves korosztály távozott, akik képesek több forrásból informálódni, és így maga a célközönség sem veszi be kritikátlanul az üzeneteket. Ráadásul jórészük már kiépített egzisztenciával rendelkezik, magyarul egy zsák krumplival se lehetne őket megvenni.

  3. A harmadik - és talán legbefolyásolóbb tényező – a saját tapasztalat. Szinte mindannyiunknak megvan a maga története, miért vándorolt ki. Az ottani légkör, nyugalom teljes hiánya, pénztelenség stb.

  4. Végül, de nem utolsósorban, a kommunikáció a Magyarországon élők felé. Ha már nem tudnak hazaszólítani minket, akkor a probléma eltusolása végett ellenünk uszították az otthonmaradottakat. Mivel a kinti létet választottuk, nem fizetünk adót Magyarországon, ergo bajban hagytuk hazánkat, hazaárulók lettünk.

A második hullám: Reboot itthon

Ezen többszörös hátrányok ellenére a Compass-Plus alapítvány mégis megpróbálkozik a feladattal: Hazahozni minket.

Illetve csak a képzett munkavállalókat.

Kíváncsiságból én is értesítőt kértem kerekasztal-beszélgetéshez, de sajnos semmit nem kaptam a rendszeren keresztül. Szerencsére a YouTube-ra felkerült a teljes anyag, itt megtekinthető:

A jó másfél órás eszmecsere lényege így foglalható össze: A bérek emelkednek, a megélhetési költségek relatíve alacsonyak (?) Magyarországon. Ha úgy alakul az ember élete, hogy a szakmai lehetőség és a magánélet találkozik, vagy csak haza akarna jönni, akkor esetleg sikerrel járhat a hazacsábítás.

A Compass-Plus alapítvány abban segítene, hogy reális képet adna a hazafele gondolkodónak a magyar munkaerőpiacról.

A beszélgetésben Szabó Zoltán, a BT ügyvezető igazgatója, Zeitler Ádám, a Milestone Intézettől, Drótár Péter, a Bitrise-tól, Nagy Sándor, az MPS-től és Kocsy Klaudia Phd hallgató vett részt.

Valóban nekünk szól?

A diskurzus számos kérdést megfogalmazott bennem, és rámutatott néhány dologra is.

Ki számít képzett munkaerőnek? A beszélgetésben szinte csak az IT területen lévők képviseltették magukat, egyedül Klaudia volt, aki más területről érkezett, de ő is Phd-t végez molekuláris biológiában, amit valljunk be, nem sokunknak van.

Valóban munkaerőhiány lenne Magyarországon?  A BT vezetője elismeri, hogy évente 500 jelentkezőt várnak, és 20 000 önéletrajz érkezik hozzájuk, vagyis átlagosan 40 jelentkező/pozíció. Magyarul van ember, de nekik csakis olyan kéne, ami az ő feltételeiknek maradéktalanul megfelel. Ez egybecseng sokunk tapasztalatával, hogy sokszor hirdetik ugyanazokat az állásokat, sokunk jelentkezik rá, mégis újra látjuk őket időről időre. Ez arra enged következtetni, hogy a cégek a tökéletes munkavállalót keresik, nem hajlandók sok energiát fektetni munkavállaló beavatásába. Pedig olyan, hogy tökéletes munkavállaló nem létezik.

Ami engem még nagyon zavart, hogy konkrétumok nem hangzanak el a beszélgetésben, csak tágabb értelemben vett dolgok. Szabó Zoltán többször említi, hogy nagyon fontosak a skillek, de konkrétan mire gondol? Alkalmazkodás? Nyelvtudás? Nyitottság? Milyen mértékben? Mennyire számítják bele a jelentkezésbe? Mert abból az évi 20000 jelentkezőből nem hiszem, hogy nincsen 500, akikben nem lennének meg ezen képességek. Akkor mégis mi kell még? Tényleg akkor ennyit számítanának azok a bizonyos skillek?

Sajnos nekem ebből a beszélgetésből az jön le, hogy az itt jelenlevő cégek nem az általános problémára fókuszálnak, hanem a sajátjukra. A magyar oktatás nem termel ki elég szakembert, vagy nem megfelelőket, így a tapasztalt kivándorlókat célozzák meg.

Haza akarunk egyáltalán menni?

Nem mindegyikünk biológus, vagy IT-s, de van szakmánk, amiben kiteljesedni szeretnénk és megélni! Nem elégséges fizetést akarunk, hanem jót! Amiből nem kell a csekkekkel sakkozni a hó végén.

Emellett még további olyan dolgok sem hangzottak el, hogy Magyarország mennyire lenne felkészülve a kivándoroltak visszafogadására? Milyen a céges kultúra úgy általánosságban? Az egy dolog, hogy a kódolóknál minden szép és jó, de a gazdaság többi részében? Be lehet úgy menni egy állásinterjúra, hogy nem diszkriminálófaktor egy jövőbeli gyermekvállalás, vagy a gyerek léte? Vagy még mindig előnynek tüntetik fel a bejelentett munkát, aminek alapnak kéne lennie? Vagy még mindig ingyen kávéval és csodálatos kilátással próbálják szép színben a cégek feltüntetni magukat „versenyképes” fizetést ajánlva?

Mi a helyzet a bürokráciával, a társadalommal? Könnyen el lehet intézni ügyeimet, vagy még mindig ellenségként tekint rám az állam, a szomszéd, a társadalom? Jó helyre megy el az adóm, lesz nyugdíjam? Csak úgy békén hagynak és élhetek normálisan?

Hosszasan lehetne még folytatni a sort, de ezt már számos fórumon megírták. Szóval ez a diskurzus csalódással ért véget számomra. Ami a videóban elhangzott, csak egy szűk rétegnek szól, a többségnek nem igazán. Így maradunk „hazaáruló” magyarok.

Egyszer... Valamikor... Talán...

Bár így elolvasva irományomat az szűrheti le a Kedves Olvasó, hogy nagyon is ellene vagyok a hazavándorlásnak, de ez nem így van. Nem vetem el, hogy visszaköltözzek Magyarországra, ha találok egy olyan ajánlatot.

Egyszerűen csak két lábbal állok a földön, és aktív álláskeresőként látom a különbségeket Magyarország és Nagy-Britannia között. Mind álláshirdetésekben, mind a céges kultúrában.

És abban még meg sem közelítettük a nyugatot. De jelet sem látok, hogy közelednénk.