Te utaznál vonattal?

A vírus hatására virágzásnak indulhat az éjszakai vonatozás? Vajon az angliai magyarok is élvezhetik? Hajlandóak vagyunk-e egyáltalán átszállni?

 

Közös projektet indít az éjszakai vasúti járatok európai hálózatának kialakítására a német, a francia, a svájci és az osztrák nemzeti vasúttársaság.

A végső cél az, hogy a kontinens legtöbb nagyvárosát érintsék ezek az éjszaka közlekedő szerelvények.

A szakemberek szerint ez nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy sikerüljön kiváltani a költséges és környezetszennyező légi járatokat. Elsősorban a fiatalok azok, akik már most is a vonatot választják a repülőgép helyett, ha csak lehet.

Az első két ilyen éjszakai járat Zürich és Amszterdam, illetve Bécs és Párizs között indulna jövő decemberben.

Rá egy évre Zürichet Rómával, 2023 végén pedig Berlint kötnék össze Brüsszellel és Párizzsal. 2024 decemberétől lesz éjszakai járat Zürich és Barcelona között is.

És ott a lényeg a térképen (számomra), hogy lenne végre éjszakai járat a Brüsszel-München-Bécs vonalon.

Közlekedési alternatívák

Hogy ki mivel jut el Angliába Magyarországról, az egyén függő. Azonban szinte biztos, hogy legkevesebben a vonatot választják. Ez velem is így van, pedig sokszor elgondolkodtam a repülőről való váltáson.

Az ok nálam egyszerű. Nem szeretek repülni. Mikor Miamiban éltem, akkor is inkább mentem volna óceánjáróval az USA-ba, mint repülővel. Csak sajnos nem találtam sehol ilyen lehetőséget.

Nem szeretem azt, hogy már 2-3 órával az indulás előtt már a reptéren kell lennem, hogy átvilágítsanak milliószor, majd szenvedjek a reptéri alkalmazottakkal, mert véletlenül fél percre el mertem hagyni a csomagomat 3 méternél nagyobb távolságra (megtörtént sajnos nem egyszer). Egyszóval nálam a repülés a szükséges rossz kategória.

Persze ott lenne az autó, illetve a távolsági busz, de valahogy nincsen kedvem 20 órákat ülni egy helyben. Hozzáteszem, eddig Londonba kizárólag repülővel mentem, nincsen tapasztalatom az utóbbi két közlekedési formával, de szerintem nem tévedtem sokat.

Majd cáfoljatok meg, ha nincs igazam.

És itt a vonat. Nem vagy a helyedhez szögezve, bármikor felállhatsz onnan, a csomagoddal sem kötekednek, mert épp két dekával túllépted a megengedett limitet. Mellesleg környezetkímélő is.

Gondok a vonattal

Vonatozni szép és jó, pláne nyugaton, de Budapestig eljutni vele... Háááát...

Először is, macerás. Ha el akarok jutni Londonból Kelet-Magyarországra, jó eséllyel 4-5-ször is át kell szállnom. Vagyis nincsen egy egységes járat Nyugat - és Közép- Európa között. Ami eléggé szégyen, figyelembe véve, hogy Budapest – Moszkva egy átszállással megoldható, amikor még a Tisza-expressz létezett, akkor meg egyenesen eljutottál oda. Onnan pedig a transzszibériai vasútvonalnak köszönhetően egyenesen Vlagyivosztokba.

A világ másik végébe. Mindössze kétszer kellett váltani.
trans-siberian-map1.jpg

De még India is megoldható hat átszállással!!!

Ebből kifolyólag a jegyváltás sincsen összehangolva. Budapestig nem lehet jegyet kapni, minden szakaszhoz külön kell megvenni.

Végül a legfontosabb, az ár-érték arány, amiben a vasút messze a legutolsó. Egy London-Budapest út 110-150 ezer Ft-ba kerülhet, és még vissza is kell jutni. Akármilyen jól is keres az ember, ez egyszerűen drága. Pláne, ha összevetjük a fapados légitársaságok vagy a buszos ajánlatokkal. Harmadával, negyedével jobb árakat kap az ember.

A történethez hozzátartozik, hogy a légiközlekedés - ki tudja miért - az Unióban teljesen adómentes, szemben a vonatozással. Így versenyezni viszont lehetetlen.

Éppen ezért üdvözlöm a hírt, hogy végre összedolgoznak a vasúttársaságok, hogy egy jobb megoldást alkalmazzanak a hosszú utakra.

Éjszakai vonat, mint megoldás?

Abból a szempontból jó a koncepció, hogy London-Budapest olyan 17-20 óra lenne, szóval nagy valószínűséggel egy alvást be kell iktatni, amihez ajánlatos a hálókocsi. Aki utazott már tengerentúlra, tapasztalhatta, milyen csodálatos élmény széken "aludni".

Segítek. Rémálom. Reggel egy vasorrú bába és egy kivert hajléktalan csodálatos elegyével ijesztgetheted a kisgyerekeket (Miami repülős tapasztalat).

Ráadásul az éjszakai vonatokat nem úgy kell elképzelni, mint a MÁV lepukkant kocsijait, sok esetben kifejezetten kényelmesek.

Pénz beszél

Azonban itt jön a másik nagy kérdés, ez mennyibe kerülne majd? Milyen szolgáltatást ad majd az éjszakai vonat.

Saját magamból kiindulva, én nem várom el a teljes ellátást, csak egy helyre vágyom, ahova nyugovóra térhetnék, amíg zötyögünk éjszaka.

Nagy szükség lenne olyan fapados megoldásokra, melyek a légitársaságoknál előfordulnak. Látható, hogy lenne igény rá.

Meg egy igazságosabb piaci verseny a többi közlekedési formával szemben.

Néhány év múlva meglátjuk.