Méltatlanul keveset foglalkoztam a témával dacára annak, hogy a fő közlekedési eszközöm a bicikli. Sőt, ha jól emlékszem, ezen a blogon egy bringás poszt volt a legelső (Később utánanéztem, igen).

Két és fél éve nyomom drótszamárral London utcáit és elmondhatom, egyszerre kihívás, mókás, nyomasztó, idegesítő. De mindent egybevetve, nem bántam meg. Nézzük akkor a hosszútávú tapasztalatokat.

Azok a piszkos anyagiak

Kezdjük a pénzzel, szerintem a legtöbben arra kíváncsiak, mennyit lehet vele spórolni? Amióta itt vagyok, taxit egyáltalán nem, csak tömegközlekedést használom a bicikli mellett, szóval az összehasonlítási alapom vele lesz.

A tömegközlekedést három esetben szoktam igénybe venni. Mikor a cél túl messze van, vagy mikor az időjárás nem teszi lehetővé a biciklizést, illetve, ha olyan terhet kell vinni, ami bringával lehetetlen. Ez azt jelenti, hogy átlagban havi 50 fontért veszem igénybe a kollektív közlekedésnek hívott csodát. Egy havi bérlet Londonban az 1-es és 3-as zóna között jelenleg 163 fontba kerül. Vagyis átlagban havi 110 fontot spórolok meg.

Innentől kezdve egyszerű matek. 12 x 110 = 1320. Karbantartás évi 100 font, vagyis 1220 font marad a zsebemben év végén. Mindenki eldöntheti, mire elég. Nálam egy jófajta nyári nyaralás kijön belőle.

Nem beszélve a vele járó előnyökről egészség terén. Elmondhatom, hogy amióta télen-nyáron bringázok, beteg még nem voltam.

Persze a téli kerékpározást sem egyszerű nadrágban teszem, erről egy honi biciklis futár be is számol, mire érdemes költeni.

Egy lakat nem elég

Sajnos ahogy sok nagyvárosban, Londonban is óriási méreteket ölt a biciklis lopások száma. Ami köszönhető a hanyag tárolás, a lakosság hozzáállása, illetve a tolvajok leleményességének is. Rengeteg helyen látom, hogy még mindig csak egy sodronylakattal igyekeznek rögzíteni a kerékpárjukat. 

Aki tapasztalta, szerintem már tudja, hogy ez maximum csak placebónak jó.

A dolgot tovább tetézi a lakosság hozzáállása is a jelenséghez. Egyszerűen nem tesznek semmit, ha biciklilopást látnak. Pedig csak egy telefonhívás elég lenne.

Gondolom abból vezetik le az egészet, hogy egy kerékpár nem egy nagy tétel. Attól függ. Egy komolyabb kerékpár itt is 300-500 fonttól indul, ami azért nem kis pénz, a magasabb fizetések ellenére is. És a lopás akkor is lopás. Értéktől függetlenül.

Sajnos én is áldozatául estem az eltulajdonításnak még az első lezárás idején. Mondjuk, az én drótszamaram mindössze 50 fontba került, szóval csak röhögtem az eseten. 

Azóta vettem egy komolyabb kerékpárt. Amit már két U-lakattal zárok.

De hogy ne legyen az ember élete ilyen egyszerű, a tolvajok is szintet léptek. Ha nehéz a bringát ellopni, akkor elég néhány alkatrészét. 

A logika abból fakad, ha a gazda meglátja a hiányos kerékpárt, akkor már valószínűleg ott is hagyja "megrohadni". Így szép lassan szét lesz lopva. Nem egy ilyen roncsot láttam a városban.

Szellembringák

Érdekes egyben szívszorító kezdeményezés. A lényeg, hogy az utak egy bizonyos részén, - ahol korábban halálos biciklis baleset történt - egy fehér kerékpár hagynak mementóul. Ahogy nálunk kereszteket. 

Az én útvonalamon is van egy.

Kasztok

Anno, mikor az autós jogsit büszkén mutattam anyámnak valahogy így engedett az útra: Ideje, hogy megismerkedj a többi hülyével.

Hát, hogy mennyire volt anno igaza, azt nem kommentálom inkább, de mindenkinek megvan a maga véleménye róla.

Ellenben észrevettem, hogy minden, az utakon aktívan szereplő sofőr ugyanúgy osztályozza a közlekedés többi résztvevőjét. Ez egyáltalán nem probléma, csupán a kilométerek után ránk ragadt tapasztalatok beszélnek vissza. Mellesleg ezek a sztereotípiák segítenek az adott szituáció kezelésében. Ebben én sem vagyok kivétel, nálam is megvannak a közlekedés beskatulyázott szereplői. 

Gyalogos: Kétlábonjáró közveszély. Főleg a zombi változata, mely arról ismerszik meg leginkább, hogy szemei ráolvadtak a mobilra, illetve az almás cég fülhallgatója nyomja a dujimdizsut az agyába. Egyes mobil nélküli változatuk szemellenzős lovakat megszégyenítő magabiztossággal lép le a legkiszámíthatatlanabb módon az utakra, hogy még véletlenül se legyen esélyed a féket behúzni. 99.99%-uk színtévesztő, mivel a pirosat zöldnek látják, illetve a zöld rájuk nyugtalanító hatással van, mivel valamiért akkor fordulnak vissza. Ha az út szélén látod, kerüld nagy ívben.

Pakis sofőr: Pakisztáni/indiai sofőr, főleg a jól ismert japán gyártó hibrid autóival taxizik maszekban. Bár a gépkocsit már ismeri, a közlekedési morálja 3 generáció múltán is még valahol Bombay-ben maradt. Általában olyan tetűlassan közlekedik, hogy még nagymamám a Csepeljével is beéri. Ennek is a fél szeme, - illetve az egyik keze - mindig a mobilon van. Ebből kifolyólag az egyenes, mint fogalom ismeretlen számára, valahogy mindig a járda felé húz. Természetesen leginkább akkor, mikor már mellette vagy.

Eggyel rosszabb változat a csadros hölgy, aki általában az irányjelzőt is elfelejti kirakni kanyarodás esetén. Kereszteződésnél ne legyél mellette, mert tuti rád húzza a Yarist.

Többi rendes (?) biciklis: Megtűrt állatfaj, mivel egy csónakban evezünk (harcolunk) keresztül a városon, így egyfajta sorsközösséget vállalunk egymással. De jobb, ha csak te vagy az úton. Több alfajuk is van, a normálisan közlekedőtől a befüvezett gyárkéményen át a Fast & Furioust komolyan vevő vérpistikéig. Viszont feltűnően sok közöttük itt is a színtévesztő, a gyalogosokhoz hasonlóan a piros szín a fő probléma (jobban fertőz, mint a koronavírus).

Általában normálisan viszonyulunk egymáshoz, baj nem sok van. Kivéve mikor nem.

Bérbringás: Kétkeréken guruló kamikáze. Főleg a Londonba látogató turisták veszik igénybe, akik valószínűleg életükben nem ültek még bringán. A kocsmából ocsortányrészegen hazacsettegő PB-palackos Szájmon bácsi mellettük a KRESZ mintapéldánya!  A klasszikus kamikázék a fasorban sincsenek bátorságban velük, amikor meglátod berobbanni őket a legzsúfoltabb kereszteződésbe is. Eggyel rosszabb változata a magabiztos bérbringás, aki meg van győződve, hogy ő rendesen közlekedik, de még 1 hét londoni tartózkodás után sem vette még észre, hogy baloldali közlekedés van. Az egyenes náluk szintén ismeretlen fogalom, színjózanul is minden pedálfordulatnál képesek egy 30 centis kilengés tenni.

Courier: Vagyis a biciklis futár. Az igazi urbanplayer. A tapasztaltak eszméletlen tudással rendelkeznek, hihetetlen, ahogy képesek elslisszolni kormányszéles lyukakban a hatalmas pakkal a hátukon. Mivel dolgoznak, náluk minden perc számíthat, ezért előre engedjük őket.

Dobozos: Rasszista leszek. A dobozos más néven a fehér kisáruszállító gépjármű (de miért csak a fehér?). Pakis hölgyhöz hasonlóan szintén nem érdekli, hogy mellette vagy, bár a nagy holttér miatt ez náluk érthető. Sofőrjük jórészt a román és bolgár közlekedéskultúrán keresztül szívta magába forgalom minden csínját-bínját. A reggeli kávé-cigi kombó után a leszarom tablettát is beveszi, így aki a közelében van, annak legyen beutalója a mennybe. Bicikliút, járda, egy kaptafa nála (időnként a behajtani tilos tábla és piros lámpa is), és a legképtelenebb helyeken tud megállni. Ezt a képességet sajnos muszáj használniuk, mivel mindegyik rettenetes műszaki állapotban lehet. Gondolom, mert a vészvillogó folyamatosan használatban van minden félreállás esetén.

Busz: Sofőrjük igazi nagyhal, Jason Statham nem tud olyan jól manőverezni a Szállítóban, ahogy ők teszik ezekkel a 2 és fél tonnás vörös bálnákkal. Rendkívül körültekintőek, és egyben pontosak is a legnagyobb dugóban is (varázslat!). A nagy tumultusban segítenek nekünk, ha a gyalogos halad előttük, akkor egy kézjellel int, hogy figyeljünk. Időnként kalauzhal módjára, diplomata konvojként vezetjük fel tömegben őket maximális tiszteletünk jeléül.

Egyéb teherautó, főleg a kukás: A nagyragadozó, a tápláléklánc csúcsa. Vezetője szintén román és bolgár utakon nevelkedett, de ő nem éri be a kisáruszállítóval. Neki nagy hal kell. És vadászik. Mindenre.

Ha kell, befordul. Ha kell tolat. Ha kell kilapít. Nem néz, nem érdekel. Távolról fel lehet figyelni rá, jellegzetes formája és szaga miatt is. Ha látod, válasz másik útvonalat. Nem akarsz vele szórakozni. De tényleg!

Cool-túra

Nyilván az előző rész erősen szarkasztikusan mutatja be a közlekedés többi résztvevőit, természetesen nem mindenki ilyen. Kivéve aki nem.

Nem akarok képmutató lenni, és pálcát törni sem senki felett. Mindenkinek van vaj a füle mögött, ugyanúgy nekem is. A piros lámpa nálam is visszatérő probléma, de azért van különbség egy négysávos út piros lámpája, és egy kihalt utca nyomógombos pirosa között is. Az előbbit igenis betartom.

Töredelmesen bevallom, hogy a járdát én is igénybe veszem bizonyos körülmények között. De akkor sem száguldozok, hanem felveszem a gyalogostempót.

Azonban a videókban látott totális káosz közepette sem érzem magam veszélyben. Mindig látom, hogy figyelünk egymásra, és tudásunk legjobbját mutatjuk az utakon. De ami a legfontosabb: Mindenki tudja, hogy ez az egész egy társasjáték, ahol csak úgy nyerünk, ha mindenki célba ér.

Végül, ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki erre tévedt, elolvasott, vagy éppen kommentelt a blogomon. Illetve minden kedves olvasónak boldog karácsonyt, és boldog új évet kívánok!

Jövőre ugyanitt :)!