Szeretek biciklizni. De nem csak magát, mint mozgásformát, a bicikliket is. Mindig megnézem magamnak, ki, mivel „szántja” az aszfaltot, s ha van olyan, ami kifejezetten tetszik, akár hosszú perceken keresztül is tudom „stírölni” az adott kerékpárt.

Nem egyszer volt ebből bajom, mert tolvajnak néztek, ami sajnos itt Londonban nem egyedi történet. Statisztikailag a lopott bringák mindössze egy százalékát deríti fel a rendőrség, szóval érthető, ha az ember egy kicsit paprikás, ha valaki a biciklije körül lézeng.

Persze aki lopni akar, az valami értelmesebb lopási taktikát talál ki, nem a zsúfolt utcán kezdi az ember „leszerelni” a drótszamarat.

Persze van, akit ez nem zavar:

Tower Hill Boardman Theft!
by u/Puzzled_Outside6517 in londoncycling

Az én emberem egy fokkal kifinomultabb, de egyben ügyetlen volt. A klasszikus lopási kísérletet alkalmazta. Vitt magával egy álcabringát, egy lánccal hozzálakatolta a sajátját az enyémhez, és otthagyta.

Igen ám, de szegényke csak a biciklimhez csatolta a tulajdonát(?), az oszlopot viszont kihagyta. Egyem a szívét…

Hogy rohadjon meg!

„Ne gondoljunk a legrosszabbra!” – mondhatja a Kedves Olvasó. Abszolút jogos felvetés, először én is erre gondoltam. Azonban fél óra várakozás után úgy döntöttem, készítek egy képet, és beviszem a rendőrséghez, mondván valaki szemét volt velem. Úgyis ott van tőlem fél kilométerre.

Bemegyek a rendőrségre, elmondom panaszom, de azt a választ kapom, hogy nem tudnak segíteni. Amíg nem történik lopás, addig ez nem bűncselekmény. Az, hogy valaki egy népművészeti cserépedény (aka köcsög) a másikkal, az nem az ő dolguk.

„Ti is csak dísznek vagytok!” – mondtam magyarul. Leültem szépen a rendőrség lépcsőjére, s nagy cifra magyar káromkodások közepette próbáltam kitalálni mit tegyek.

Végül lett egy ötletem.

Visszamegyek, majd megkérdezem a hölgy nevét (az ügyintéző egy lány volt).

Claire-nek hívták.

Gerhard: Jól van Claire, ha esetleg van valami, tudom értesíteni?
Claire: Természetesen.

És elkértem a számát.

Mikor visszamentem, a bringám még ott volt, az ominózus tolvaj kerékpárral egyetemben. Jó.

Bementem a munkahelyemre. Elővettem kb. másfél méter pénztárgép- és ragasztószalagot, valamint egy filctollat. Ráírtam egy értesítőt, ha érdekel a bringája az illetőnek, a számomon megtalál.

S lecsatoltam a saját kerékpáromat a másikkal, az értesítőt az oszlopra ragasztottam, a bringákat visszatoltam a laborba, majd bezártam. Aznap metróztam haza.

Este végzem a megmaradt képszerkesztés munkámat, mikor ismeretlen számról hívnak. Bekapcsolom gyorsan a hangrögzítést.

Gerhard: Igen tessék.
Biciklitolvaj: Kinyírlak.
G: Ejj nézd már kivel akadtam szembe! S mit csinálsz? Megfésülöd a hajam?
B: Tudom hol dolgozol.
G: És? Be fogsz jönni fél kilométerre az őrstől a kompániáddal balhét csapni, miközben egy komplett török család vesz körbe minket?

Néma csend.

G: Lopni akartad mi?
B: És ha igen? Mi közöd hozzá?
G: Szóval igen. Na ide figyelj te retardált! Kell a csettegőd? Még visszakaphatod. De utána itt nem akarlak látni semmilyen halmazállapotban! Holnap legyél a park mögötti parkolóban délután kettőkor.

Leraktam a telefont. Ittam egy pohár vizet, majd hívtam Claire-t.

Másnap kicsit késtem, mert flexet kellett szereznem, de a főnök szerencsére megértette. Még jót is derült rajta, hogy ennyit teszek egy kerékpárért.

Az ebédemet 1:45-re kértem. Vettem gyorsan elvitelre egy kávét, majd a park egyik padjára leültem.

Olyan 10 perc után kettőkor már csak azt látom, hogy 4-5 rendőr kerget egy csuhás alakot a parkban fel és alá.

Mit mondjak? Gyors volt a srác. Végül valami rögbimeccshez hasonló taktikát összehoztak a kékek, s leterítették.

Tőle olyan 25-30 méterre ültem a padon, a kávémat ittam. S közben néztem, hogy 4-5 rendőr gyúrmázik egy sihedert. Még el tudtam lopni egy pillantást tőle.

Azóta sem láttam.

De a bringája sem volt a helyén estére.