Jó 3 éve már hogy írtam egy posztot London borzongató helyeiről. Akkor azt eléggé összecsapottnak éreztem, mivel mindössze 3 helyszínt mutattam meg. Halloween közeledtével most be is fejezném a posztot 5 további helyszínnel.

50 Berkeley Square

A Berkeley tér 50-ben található ház talán London egyik leglátogatottabb helye Halloween idején. A ma már antikváriumként működő épület azonban korábban számos brutalitás és öngyilkosság helyszíne volt.

Rengeteg városi legenda kering a ház körül, de a legismertebb a tetőtéri szobáról szól, ahol számos esetben számoltak be természetfeletti jelenségekről. Állítólag egy, a 19. században öngyilkosságot elkövetett lány szelleme mászkál ott, hogy nyugodalmat(?) leljen. A beszámolók legtöbbje egy fehér alakot, vagy barna ködöt említ

A történet szerint a lányt a nagybátyja erőszakolta meg, ezután dobta le magát a harmadikról, azóta jár vissza a tetőtéri szobába. Egy másik legenda szadista cselédet említ, aki a késével aprította fel a lányt. A harmadik verzió egy fiatal férfiról szól, akit elzárva tartottak ott, s csak egy lyukon keresztül etettek. A bezártságtól végül a férfi megőrült és meghalt.

1859 és 1870 között Thomas Myers lakott a házban, aki szintén lassan megőrült, végül elhunyt. Ebben az időszakban a ház állapota erősen leromlott. Ekkor kezdtek terjedni a különböző legendák róla, melyek azóta is szállnak szájról szájra.

1872-ben Lord Lyttleton fogadásból töltött egy éjszakát a szobában. Magával vitte sörétes puskáját is. Az éjjel egyszer el is sütötte, mert állítólag egy jelenést látott.

15 évvel később 2 matróz szállt meg a szobában. Reggelre az egyikük halott volt, mert menekülés közben valami/valaki elgáncsolta és kitörte a nyakát. A másik matróz beszámolója szerint Thomas Myers szelleme jelent meg előttük.

Szellem vagy sem, nem éppen bizalomgerjesztő, ha valaki ott akar lakni.

Whitechapel utcái

A londoni városfejlesztés egyik érdekessége, hogy organikusan fejlődött a századok során. Ez azt jelenti, hogy nagyobb átalakulások nem nagyon voltak a város életében, hanem midig hozzáépítettek a meglévő településszerkezethez. Így alakult ki sok kicsiny utcácska a városban, amit magyar szemmel maximum folyosónak tudnánk becézni, de mégsem az.

Az eltelt századok során sokuk már átalakult, de például Whitechapel utcái még mindig őrzik azt a 17-19. századi fojtó, nyomasztó hangulatot, amit akkor a város nyújtott.

Itt végigmenni egyedül nem éppen a nyugalom és felüdülés pillanatai lesznek. Főleg ha tudjuk, hogy annak idején Hasfelmetsző Jack is itt tevékenykedett.

Bármely londoni sírkert

Magyar szemmel nézve London temetői eléggé furák. Egyáltalán nem rendezettek, a sírok rendezetlenül, gazdátlanul enyésznek a gazban. Hogy miért? Jó kérdés.

Legtöbben a highgate-i temetőt szokták emlegetni, ha róluk esik szó. Vitathatatlan. A sír már szerepelt számos horrorfilmben. A viktoriánus korabeli, egyiptomi és gótikus stílusú sírok nem fognak az emberben nyugalmat ébreszteni.

De nem csak filmekben népszerűek ezek a helyszínek. Az Abney parki temető Amy Winehouse  - Back to Black című klipjében is feltűnik.

Liverpool street vasútállomás

Ember nem gondolná, hogy London egyik legforgalmasabb állomása mitől lehet para? Nos, csúcsidőben biztos nem az. Da amikor minden lenyugszik, és ha találkoztál egy fehér ruhás illetővel szerszámokkal a kezében, aki egyfolytában azt hajtja, hogy munkába igyekszik, akkor valószínűleg szellemmel beszélgettél.

A biztonsági kamerák számos alkalommal rögzítettek egy fehér munkaruhában közlekedő alakot, aki a Central line felé tartva egyszerűen eltűnt. Volt, nincs.  

A jelenést akkor kezdték észlelni, mikor az állomás helyén tömegsírokat találtak, s kezdték feltárni. Kiderült, hogy a pestisjárvány idején itt égették el a holtakat.

Gyereksikoly Bethnal Greenben

A londoni metróhálózat nem csak a komplexitásáról és hosszáról ismert, hanem egyéb más anomáliával is találkozhat állítólag az utazó. Szellemekről, furcsa, oda nem illő hangokról szóló beszámolókat időnként a napi sajtó is felkapja.

Az egyik legismertebb a Bethnal Green metróállomás, ahol sokan hallják a gyerekek sikolyait a peronon állva.

A jelenségnek egy elég szomorú háttértörténet adja az alapját. A metróállomás az egyik legmélyebb a Central line vonalán, éppen ezért óvóhelyként is szolgált a 2. világháborúban.

1943 egyik estélyén a környéken ismét felszólaltak a légvédelmi szirénák. A lakosság egyből az óvóhely felé igyekezett, ám annyira szervezetlenül történt a „mentés”, hogy 173 embert (többségükben nőket és gyerekeket) a tömeg egyszerűen agyontaposta. Később kiderült a riadó csak gyakorlat volt.

Ezek az emberek már rég nem találhatók itt, de a hangjuk még mindig visszhangzik az alagutakban.