Mikor a karma lecsap

Távol álljon tőlem, hogy kárörvendő legyek, mikor valaki megbetegszik. Kivéve mikor nem. Azonban nem tudok elmenni amellett, hogy pont az az ember fekszik most intenzíven a St. Thomas kórházban, aki korábban az egyik legnagyobb támogatója volt a vírus terjedésének.

Bizony, Boris Johnson, a brit miniszterelnök az. Az ő esete kiváló példája annak, mi a baj a járványkezeléssel itt Európában. Folyamatosan azt mantrázzák, hogy a betegség csak az időseket éri el, pedig ez korántsem igaz. Március 31-én Belgiumban egy 12 éves kislány, rá másnapra itt Angliában egy 13 éves kisfiú vesztette életét a betegségben.

Ékes példák arra, hogy a vírus nem tesz kivételt. Még ha az illető egy kisgyerek, miniszterelnök, vagy maga a királynő. Mert már ő is elkapta.

Támogatóból áldozat

Kíváncsiságból visszanéztem Johnson miniszterelnök úr legmeghatározóbb beszédeit a koronavírus kapcsán. Így láthatjuk, hogyan dől be Anglia a vírusnak.

Február 28.

Esetek száma: 19 (46%-os emelkedés tegnaphoz képest)

Egy brit állampolgár meghalt a Diamond Princess luxushajón Japán partjainál. Johnson ekkor még azt mondja, hogy foglalkoznak a problémával, de a legtöbb, amit tehetünk, hogy kezet mosunk.

Március 3.

Esetek száma: 85 (67%-os emelkedés)

Boris kijelenti, hogy rendszeresen kezet fog mindenkivel, betegekkel(!) is, és nem kíván változtatni a szokásán. Ugyanitt kijelenti, hogy az egészségügyi rendszer (NHS) fel van készülve a járványra.

Ne feledjük: a lappangási idő kb. két hét.

Március 12.

Esetek száma: 590 (29%), ebből halál: 8

Boris Johnson kijelenti, hogy várhatóan sokan fogják elveszíteni szeretteiket. Nem zárnak be az iskolák, csak végszükség esetén.

Mintha ezt már hallottam volna valahol…

Március 19.

Esetek száma: 3269 (24%), halál: 144 (40%)

A miniszterelnök biztosítja a lakosságot, hogy kezükben van az irányítás, és 12 héten belül búcsút mondhatunk a vírusnak. Azért másnap bezárják az iskolákat.

Ekkor írom meg én is az első elemzésemet.

Március 22.

Esetek száma: 5683 (13%), halál: 281 (21%)

Johnson bíztatja a lakosságot, hogy nyugodtan menjenek ki a szabadba, mert a testi és szellemi épséghez ez elengedhetetlen (valamint a vírus beszerzéséhez).

Március 23.

Esetek száma: 6650 (17%), halál: 335 (19%)

A nyájimmunitás, mint megoldási kísérlet megbukik. Innentől kezdve pálfordulás következik be, a miniszterelnök egyre jobban hangsúlyozza a távolságtartás, és a kézmosás fontosságát.

A betegség azonban nem kerüli el. Március 27-én pozitív lett a tesztje, hétfő óta intenzív osztályon kezelik.

Tanácsadója, Patrick Wallace, a nyájimmunitás kitalálója, szintén karanténba vonult, miután elkezdte észlelni magán a tüneteket…

Hogy áll Anglia?

Helyesebben: fekszik. Masszívan növekszik az esetek és halálozások száma, szóval még mindig nem tudjuk hol van a vége. 55242 megbetegedés, 6159 halál, és csak 135-en gyógyultak meg. Eddig.

92282957_1917082248422872_6408290401920221184_o.jpg

92546699_1917082238422873_4123166714374389760_o.jpg

Frissítés: Ha minden változatlan marad, hétvégére az angolok lehagyják az olaszokat a halálozások emelkedésében.