Boris Johnson tegnap esti bejelentését az „angol nyitásról” meglehetősen vegyes fogadtatás kísérte. A sajtó egyik fele mérsékelten vette tudomásul, a másik viszont a miniszterelnököt már darabokra szedte.

Emellett a többi tagállam kormányzata továbbra sem hajlandó engedni a korlátozásokból.

Hogy mégis kinek van igaza? Mindenkinek, és senkinek sem.

Első körben mától visszatérhetnek a munkahelyükre azok, akik otthonról nem tudnak dolgozni. Ez főleg az építőiparban és a feldolgozóiparban dolgozókat érinti. Szerdától pedig korlátlanul kint lehet lenni a szabadban, lehet napozni, sportolni a parkokban, vagy autós kirándulásra menni, de közterületen továbbra is csak az egy háztartásban élők tartózkodhatnak együtt. Emellett – ha lehet – kerülni kell a tömegközlekedést, és munkába lehetőleg kocsival, gyalog, vagy biciklivel menjen az ember.

Ha minden jól megy, akkor a második körben kinyithatnak az általános iskolák, boltok.

Végül - ha a számok is indokolják -, legkorábban július 1-én nyithatnak ki a vendéglátóipari egységek, ha be tudják majd tartani az előírásokat.

Pedig az okok nem alaptalanok. Csak vissza kell menni egy kicsit az időben.

A március végi “karantén” elrendelése óta sok víz lefolyt a Temzén. Tegnapig bezárólag közel 220 ezer ember betegedett meg, és 32 ezren hunytak el.

Vagy mondhatjuk másképp is. Egy kisvárosnyi ember halt meg mindössze másfél hónap alatt csak ebben a betegségben. Ezzel Anglia az élvonalba került halálozások tekintetében. Mit élvonal?! Olaszországot lehagyva már az első helyen áll Európában!

Ráadásul dacára annak, hogy az elhunytak száma már csökkenőben van, új megbetegedések továbbra is masszívan vannak.

Nem beszélve arról, hogy a brit kormányfő személyesen tapasztalta meg, milyen a vírussal élni. Szóval ha mégsem vallja be, akkor is valószínűleg tudat alatt saját élményei is szerepet játszottak a stratégia megalkotásakkor.

Ezek után teljesen érthető hogy miért nyit ennyire óvatosan a brit kormányzat.

Aztán persze ott van a másik nagy “beteg”, a gazdaság. Korábban már egy bejegyzés erejéig írtam: El fogunk egyszer jutni odáig hogy választanunk kell! Várunk, és hagyjuk, hogy ez a válság mélyebb legyen, ami által emberek is meghallhatnak, vagy próbáljuk újra szépen lassan élni az életünket, beindítani a gazdaságot, kockáztatva, vagy beáldozva az időseket, szeretteinket.

Anglia döntött. Nem várhat tovább, mert már most elég pesszimista víziókat jósolnak az angol gazdaságnak. Becslések szerint az elmúlt 300 év (!) legnagyobb válsága jöhet, a munkanélküliség 9%-ra fog ugrani, és csak 3 év múlva fog visszaállni a mostani állapotba. A brit nemzeti bank szerint GDP visszaesés elérheti a 14%-ot is

Ezután vannak előrejelzések, hogyan a további években hogyan fog alakulni a gazdaság. Sokan azt mondják, hogy labda módjára vissza fog pattanni minden, de ahogy 2008-at sem lehetett egy év alatt kiheverni, valószínűleg ez sem lehetséges.

Anglia satuba került. Egyfelől a gazdaságot be kell indítani, mert nemsokára itt tönkrement emberek tömegeivel találkozunk majd az utcákon, másrészről valószínűleg a nyitás további emberéleteket fog követelni, tetszik vagy sem. Lépni viszont muszáj.

Jó megoldás nincsen, és nem is lesz. Azonban ne felejtsük el: A koronavírus szorításában Anglia is végre megtette az első lépést a nyitást felé, még ha csak tyúklépésekről is van szó. És ahogy egy törött lábú embertől sem várjuk el, hogy fusson hónapokon belül, a mostani helyzettől se várjunk gyors felépülést.

Fáj neki, de mankóval már jár.