Nagy dilemmában voltam, hogy a mostani alanyomat egyáltalán könyves élményeim közé pakoljam, mivel igencsak a határon egyensúlyozik.

Elsősorban a formátuma miatt, mivel az Everybody’s Gone to the Rapture nem egy könyv. Illetve egy hangoskönyv. Játszható hangoskönyv. Sétaszimulátor. Videójáték.

Látható, mennyire gondban vagyok a kategória meghatározásával. Az Everybody’s Gone to the Rapture elvileg egy videójáték, de híján van belőle mindannak, ami egy videójátékot videójátékká teszi. Ez pedig az interakció. Nem gyilkolunk senkit, nem is versenyzünk benne, maximum ajtókat tudunk kinyitni, és rádiót ki- bekapcsolni.

Viszont erősen sztoriközpontú, és ahogy haladunk előre a történetben (akárcsak az olvasásnál), úgy válik egyre világossá előttünk minden. Vagy nem. Erre még később visszatérek.

Szóval a lényeg a párbeszédeken, az általunk megfigyelt környezeten, illetve a történeten van, ezért tudnám elsősorban játszható hangoskönyvént definiálni a művet.

A sztori egy fiktív vidéki angliai faluban játszódik az 1980-as években, ahonnan mindenki eltűnt. Véres zsebkendők mindenhol, rejtélyes fénygömbök cikáznak utcákon békésen, tárva-nyitva hagyott házak állnak üresen, döglött madarak hevernek az utakon. Mi történhetett? Hova lett mindenki? Mi miért vagyunk itt? Ki vagyok én a történetben?

A „könyv” öt nagyobb fejezetre van osztva, mindegyike egy-egy szereplő szemszögéből meséli, hogyan halt ki a környék? Ahogy haladunk előre, kásás rádióadásokat hallgatunk meg, akkor lezajlott párbeszédek elevenednek meg előttünk. Elolvassuk a faliújságokat, plakátokat, körbejárjuk egész Yaughtont (a falu neve, ahol játszódik a történet). Ehhez hozzájárul a gyönyörű angol táj, illetve a zene, ami tagadhatatlanul hozzáad a hangulathoz. Nekünk itt az a dolgunk, hogy összerakjuk magunknak a puzzle darabkákat, majd levonjuk a következtetést.

Sokat nem akarok leírni a történetből, de a lényeg annyi, hogy egy tudós házaspár felfedez valamit az égen, ami lekerül a Földre, és elkezdi megszállni az ott lakókat. Betegségre utaló jelek mutatkoznak az embereknél, végül sorjában egyszerűen csak eltűnnek. Ennek a folyamatát nézhetjük/olvashatjuk végig, ha van elég türelmünk és kitartásunk.

Sajnos a történet nem adja magát könnyen, ahhoz, hogy valóban teljes képet kapjunk, be kell járni az egész környéket, ami nem is lenne nagy probléma, ha a sétálás nem lenne olyan lassú. Van futás is a játékban, de az sem mondható igazán gyorsnak.

Számos kérdést vet fel a történet, és sokra nincsenek konkrét válaszok. Mi történik a halál után? Létezik-e egyáltalán élet utána? Maga az ember, mennyire akarja megismerni az ismeretlent, és hol van az a határ, amikor félelmünkben inkább elpusztítunk mindent? Fel lehet fogni az egészet metafizikai, illetve teológiai oldalról mivel a címben a „rapture” szó jelentheti a keresztény körben az elragadtatást, mennybemenetelt is. Rengeteg elmélet kering fenn a neten a játék kapcsán, és jómagam is tervezek írni egy hosszabb elemzést a történettel kapcsolatban, de egy másik platformon.

Nem könnyen emészthető könyv/játék az Everybody’s Gone to the Rapture. Egyrészt a történet, másrészt a tálalás miatt, hiszen nem egy klasszikus könyvről van szó. Kell hozzá egy bizonyos fokú nyitottság hozzá, éppen ezért mindenkinek nem tudom ajánlani. Viszont aki belekezd az kapaszkodjon meg, mert nagyon meredek a cucc.