Csendben nézek le a greenwichi kilátóról a tengerészeti múzeumra, közben komótos mozdulattal cserélem az objektívet a fényképezőgépemen. Valaki mögöttem egy „Ugye milyen szép?” kérdéssel próbál társalgást nyitni felém. „Szerintem inkább ijesztő” – mondom.

Emlékszünk még a földrajzórán tanultakra, mikor az éghajlatok jellemzőit kellett bebiflázni? Az óceáni éghajlat valahogy így hangozhat: Hűvös nyár, enyhe tél, az évi közepes hőingás kicsi, csapadék sok, eloszlása egyenletes.

Nos, szépen lassan elfelejthetjük ezt Angliára vonatkozólag. Legalábbis, ha azt nézzük mi történt az elmúlt 2 hétben.

Mert a legnagyobb baj az volt, hogy nem történt semmi. Augusztus 5 után jó két hétig semmi csapadék nem hullott az országra, júliusban is alig. Helyette voltak hőhullámok, szikrázó napsütés és szárazság. Ami cseppet sem normális.

És persze ami utána jött. A fű kiégett, a parkokban tavak, fák száradtak ki, ami szürreális látványt nyújtott egy olyan helyen, ahol szinte minden héten van minimum egy kis csepergés valahol.

Az aszály következtében pedig a tűzesetek száma is megnőtt, a 2. világháború óta ez az időszak volt a legforgalmasabb. Elmondásuk szerint általában 350, egy sűrűbb napon 500 hívást kapnak egy nap. Most az aszály idején egy nap 2600 segélykérést fogadtak.

Amit magam is tapasztaltam. Egész nap szirénaszót hallottam városszerte.

Víz az új arany

Végül számos helyen – van erre jobb szó? – locsolási tilalmat vezettek és fognak is még bevezetni Anglia számos vidékén. Ennek mértéke vidékenként változó, de általánosságban ilyenkor az emberek nem

• locsolhatják a kertet,
• tölthetik fel a kerti tavat, medencét,
• moshatnak kocsit,
• moshatnak ablakot, falat.

A vízszolgáltatók szerint ez 10% körüli megtakarítást jelent. Bárki, aki megszegi a tilalmat, akár 1000 font büntetést is kaphat.

Az már megint más kérdés, hogy ezt hogyan ellenőrzik? Hajlandó-e az átlagember engedni ebben a melegben (legalábis számukra meleg)? Mert amit megtanultam amióta itt vagyok a nyugati világban, hogy a társadalom egy tekintélyes részének csak az ego számít, nem hajlandó regulázni magát. S ez nemzetiségtől független.

Komolyabb intézkedések kellenek, ha rá akarják venni az embereket a spórolásra, de hosszútávon a leghatékonyabb az lenne, ha már gyerekkortól erre nevelnék a generációkat. Most nem arra gondolok, hogy ne zuhanyozzunk, hanem olyan alapvető dolgokra, melyek kizárják a pazarlás lehetőségét. Olyan kis apróságok, hogy elzárjuk a csapot, nem félig rakjuk a mosógépet, nem folyóvízben mossuk az edényeket stb. Annyi lehetőség van, ami nem igényel nagy munkát csak egy kis odafigyelést.

Nagy a baj

A meteorológiai szolgálat szerint 1976 óta ez az év volt a legszárazabb fél éve Angliának, s ki tudja még hogy mit hoz a jövő?

Hát, hogy mit hoz a jövő, azt már lehet sejteni. Nagy a baj, mert az aszály nem csak Angliát, hanem Európa nagy részét is sújtja. A mediterrán térség mezőgazdasága a katasztrófa felé menetel. Minden északabbra tolódik és Angliának is fel kell készülni most már egy sokkal szárazabb, Spanyolországot idéző időjárásra. Idővel majd ez a térség is fog jó minőségű borokat is termelni például.

Furcsa ezt így leírni. Anglia, mint bortermelő ország.

Bár e sorok megírásának pillanatában már megérkeztek az első esőfelhők hosszú idő után, most már megéreztük a jövő előszelét. Ideje végre kimondani, hogy nagy a baj, és az aszály és a környezettudatos életmód minden gazdasági megfontolással szemben prioritást kell élvezzen. Egyszerűen azért, mert az élelmiszer- és vízutánpótlásunkról, rajta keresztül pedig az életben maradásunkról szól az egész most már. Több mindenről le kell mondanunk az életvitelünkből azért, hogy gyerekeinknek valami maradjon még a régi világból.

A nagy kérdés az, hogy képesek vagyunk meghaladni önmagunkat, s nem egymásra mutogatunk. Egyéni, céges és nemzeti szinten egyaránt.