Csütörtök délután, a 96 éves II. Erzsébet a balmorali birtokán békésen hunyt el - erősítette meg a hírt a Buckingham-palota. Halála egy örökérvényű igazságra is rámutat. Amíg valami természetes, nem érezzük, mennyire fájó lehet a hiánya.

Hát most igen. Múlt hét csütörtök óta egyébként meglepően tapasztalom, mennyire együttérez itt a brit társadalom a királynő halálával kapcsolatban pártállástól függetlenül.

Erzsébet valóban egy amolyan nemzet nagymamájaként élt a köztudatban. Akire jöhetett az elmúlt évszázad bármely hóbortja, háborúja, nyavalyája, ő ott maradt a trónján, s távolról figyelte az eseményeket. Bár mindig megvolt a lehetősége, hogy főszereplővé lépjen elő, sosem tette. Maximum a véleményét mondta el, s ha mégsem fogadták meg tanácsát, akkor is meghallgatták. Az állandóságot képviselte az emberek számára egy változó világban.

Mellette egy letűnt világ utolsó képviselője volt. Ma már nagyrészt idealizált világét, de akkor is! Számomra is a klasszikus arisztokrácia utolsó tagja volt, ahol a szabályok másképp működtek, mint mostanság. Én is idealizálom a képét, de valóban úgy gondolom, hogy nála még működött az az alázat az erkölcsi törvények iránt, melyet nem volt joga átírni, még ha meg is volt rá a hatalma. Alávetette magát. Egy viharos 20. század szinte minden főszereplőjét maga mögött hagyta.

Legbelül ezért is volt számomra szimpatikus.

Úgy gondolom, II. Erzsébet jó uralkodó volt – sajnos nem kizárt, hogy az utolsó a sorban. Ki tudja, a brit királyi család tagjai között van-e olyan, aki ugyanilyen méltósággal és következetességgel tudja majd elvégezni a rá bízott feladatot. És noha sokszor nevezték ridegnek, érzéketlennek és elzárkózónak, alattvalói mégis rajongtak érte.

Összefogta a brit nemzetet. Mint egy nagy családot a nagymama.

Nyugodjék békében!

Erzsébet halála természetesen magával hozta a kérdést, hogy a sorban következő uralkodó (vagyis a fia), III. Károly képes lesz-e felnőni hozzá?

Szerintem már maga a kérdés is butaság. Kicsit olyan, amikor az almát hasonlítjuk a körtéhez. Az egyértelmű, hogy népszerűségben meg sem közelíti a királynőt, de az lenne a legnagyobb baj, hogy ha csak erre törekedne. A király már más, egy kicsit modernebb elveket testesít meg (főleg a környezetvédelemben). Itt a nagy kérdés az, hogy képes lesz-e valóban következetesen, méltósággal képviselni mindazt, amit már korábban is hangoztatott. Kétségtelenül most nagyobb súly nehezedik rá, de nem gondolom, hogy ne lenne képes rá, már korából adódóan is. Van elég tapasztalata már hozzá.

Úgy látszik minden uralkodó esetén megkérdezik az emberek egy része, hogy van-e értelme van a monarchiának (főleg a baloldalról természetesen)?

Erre nem én fogom megadni a választ, de a brit társadalom 61%-a még mindig monarchiapárti. Főleg a középkorúak és idősek, a fiatalabbak kevésbé, ami azért nem meglepő. Az előbbi két korosztály számára a biztonság és folytonosság nagyobb hangsúlyt kap, ahogy a magán-, úgy a közélet területén is. Így a demokrácia 4 évente változó viharában a monarchia ezt adta számukra. Emellett monarchia nem létezik Istenhez való kötődés nélkül, ugyanúgy a brit királyi családban sem. A király, egyben az anglikán egyház feje is, ami ugyanúgy a folytonosságot jelenti bármely országban.

III. Károlyhoz visszatérve, bár sokan szkeptikusak vele szemben, én bizakodó vagyok. Elsősorban azt várom, hogy ugyanúgy fogja össze a briteket, mert ahogy most a világ ismét egy nagy vihar előtt van, ő lehet ismét egy olyan uralkodó, aki – most már bölcs nagyapaként -, hidat képezzen az emberek között, hogy nehogy a széthúzás zúzza szét az országot. Mint odahaza…

Várhatóan 7 nap múlva temetik a királynőt. Addig is – mint minden embernek – adjuk meg a tisztességet utolsó útján, hogy békével távozzon. Méltósággal.