Megélhetési válság lenne?
Mindenki a saját mikrokörnyezetéből indul ki, így én is. És én nagy változásokat nemigen tapasztalok.
Mindenki a saját mikrokörnyezetéből indul ki, így én is. És én nagy változásokat nemigen tapasztalok.
A kikapcsolódás jellegű utazás gondolata már régebben felvetült bennem, dacára annak, hogy vándormunkásként már eljutottam a világ különböző pontjaira.
A Brexit élharcosa, majd a Covidon az országot átpréselő miniszterelnök, Boris Johnson csütörtökön bejelentette lemondását. 3 éves miniszterelnöksége alatt reputációja folyamatosan csökkent, végül saját kabinetjének tetemes része kényszerítette távozásra.
Sajnos nem a jó irányba. Már ha a közlekedési morált figyeljük.
Sosem fogtam fel, hogy a tágas terek mennyire fontos szerepet játszanak az életemben már kezdetektől fogva. Ami mondjuk nem meglepő, hiszen alapvető törvényszerűségnek lehet mondani: amit természetesnek veszünk, annak értékét nem ismerjük.
Nagyjából két hét van a választásokig, amit mi sem bizonyít jobban, hogy egyre jobban forrnak az indulatok, és megy a politikai sárdobálás. A külhoni magyarok is szavazhatnak, és ahogy ilyenkor lenni szokott, előjött a „Miért szavazunk?” kérdés is.
Kedves Olvasó! Elég megosztó leszek most. Nem tagadom. Nyugodtan lehet engem kritizálni a kommentszekcióban. Arra való. Egyvalamire szeretném megkérni. Hogy ne anyázva tegyük ezt! Ha indulatból ír, akkor előbb jegyezze le egy Word dokumentumba, majd várjon 20 percet. Aztán olvassa el, ha kell, javítsa. Előre is köszönöm!
London belvárosában - a Tower és London Bridge között valahol félúton - létezik egy kis templom, mely sosem épült újjá. A St. Dunstan in the East.
Dübörög a kampány Magyarországon, ennek köszönhetően az Egységben Magyarországért pártszövetség vezetője, Márki-Zay Péter Londonban járt, hogy az itt élő magyarokat meggyőzze.
A koronavírus bár velünk maradt, de legalább már nem kellett komolyabb korlátozásokkal találkozni. És mint minden karácsonykor, London ismét színes, szagos pompába öltözött, az utcákat árusok és turisták lepték el.