Keresztül az országon, félig-meddig kegyes időjárással.

Korábbi írásomban már említettem hogy a biciklizést, nem csak mint mozgásformát szeretem, hanem a biciklit magát is. Az e-bringákkal azonban hadilábon állok. Rosszul fogalmaztam, bocsánat! A felhasználótáborral van a gondom.

Túránk ott folytatódik, ahol tavaly abbahagytuk. A Börzsönyben, de előtte megjárjuk a Wizz Airt, a MÁV-ot, s még valahogy el is kell jutni Nagymarosig.

Szeretek biciklizni. De nem csak magát, mint mozgásformát, a bicikliket is. Mindig megnézem magamnak, ki, mivel „szántja” az aszfaltot, s ha van olyan, ami kifejezetten tetszik, akár hosszú perceken keresztül is tudom „stírölni” az adott kerékpárt.

Mikor választásokra kerül a sor, valahogy mindig előkerül a választójog kérdése. Magyarországon szokott nagy dilemma lenni 4 évente, mivel a lakosság igen tekintélyes hányada él külföldön, emiatt irigységgel egybekötött ellenérzéssel szokták fogadni honfitársainkat, mondván nem is itt adózik, akkor ne is szavazzon.

58 év után a lakóhelyem futballcsapata, a West Ham United nyerte idén az Európa Konferencia Ligát (Micsoda név ez!). Mivel úgy alakult, hogy az ünneplés éppen a hazafelé tartó útvonalamat keresztezte, hát gondoltam nézőként csak megnézem, mégis milyen egy kupaünneplés. 

Mostanában ha irodalom vagy filmről volt szó, akkor a japán művek felé irányítottam érdeklődésemet, ezért is olvastam számos könyvet japán szerzőktől. A Hagakure pont kapóra jött számomra, mert mindig is érteni akartam a szamurájok, de en block a japán emberek hűségét, s ennek táptalaját.

 Vagy inkább másképp teszem fel a kérdést. Mások mire a legbüszkébbek?

Sötét folyosók, teli szemetesek, kitakarítatlan konyhák. Egy albérletkeresés tanulságai, és az elszabadult piac miértje.

Volt már egy régi álmom, mióta itt élek Angliában. Látni egy igazi focimeccset csurig megtöltött stadionnal, szenzációs atmoszférával. Most végre megadatódott.